Szórakozás

52 éves nagyi lenne Lady Diana

39 nap múlva lesz a 16. évfordulója Diana hercegnő tragikus halálának. Vilmos édesanyja 52 éves nagymama lenne.

A Szívek királynője nem érhette meg a pillanatot, hogy karjaiban tartsa elsőszülött unokáját. Pedig Diana, akinek az élete egy párizsi alagútban ért véget 1997 augusztus 31-én, minden bizonnyal nagyszerű nagyi lett volna, mindössze 52 évesen. Szerető nagymama, aki személyével talán segít egy kicsit Katalint mentesíteni a hatalmas és néha már terhes figyelem alól. Nagymamaként ráadásul most minden figyelmét az unokájára fordíthatná, bepótolva egy kicsit azt az időt, amit udvari kötelességei miatt saját fiaival bizony sokszor elmulasztott. És mindazt a szeretet sugározná az unokája felé, amit saját életéből annyira hiányolt.

Diana hercegnő még mindig nagyon hiányzik a világból. Most már mint nagymama és Vilmos számára talán éppen ezért lesz a mostani évforduló minden eddiginél is fájóbb. Katalin és elsőszülött kisfiuk azonban talán elfeledteti vele egy kicsit a fájdalmát, amit az édesanyja hiánya okoz….

Kék Niagara

Az ígérethez híven kékbe borult a Niagara vízesés. Mint arról korábban beszámoltunk, annak megfelelően, hogy kislány vagy kisfiú érkezik a királyi családba, rózsaszínre vagy kékre “színezik” a Niagara vízesést.

Fotó: dpa

Új-Zéland ágyúlövéssel gratulált

Új-Zéland 21 ágyúlövéssel ünnepelte a Cambridge-i herceg születését. A kormány egy kézzel kötött sálat küldött ajándékba a boldog szülőknek – jelentette be John Key miniszterelnök. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Ausztrália is ajándékkal kedveskedett a friss szülőknek: ők egy kötött kengurut küldtek a királyi bébinek, aki ha fejére kerül a korona, a két ország államfője lesz.

Kiemelt kép: Anwar Hussein/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik