Szórakozás

Főnökével jött össze Szabó Zsófi

Leleplező fotókon ölelkezett a Jóban Rosszban producerével a színésznő.

A sorozat 46 éves producerével kapták lencsevégre Szabó Zsófit. A színésznő és Nagy Tamás, vagy ahogyan szakmai berkekben emlegetik, Thomas Grande egymásba gabalyodva távoztak a Jóban Rosszban évadzáró partijáról. A párról korábban már felröppent a pletyka, hogy több van közöttük munkakapcsolatnál, ezt azonban akkor tagadták. A Blikk leleplező fotóin azonban igencsak meghitt közelségben töltötték az estét és együtt is távoztak.

Fotó: TV2

Az érintettek ezúttal nem tagadták a kapcsolatot: a producer csak annyit mondott, igen, valóban együtt vannak, míg Szabó Zsófi óvatosabban nyilatkozott.

“Való igaz, hogy néhány hete több van köztünk egy egyszerű munkatársi viszonynál. De annyira az elején járunk, időt kell még hagyni ennek a kapcsolatnak” – mondta a Blikknek a leleplező fotókat látva Zsófi, aki korábban még azt mondta, az egyetlen pasi, akiért mindent megtenne, keresztfia, Hajdú Dávidka.

Az újdonsült szerelmespár életét nemcsak a 22 évnyi korkülönbség árnyékolhatja be, hanem az is, hogy Grande válása még folyamatban van, bár a producer egy éve már nem él együtt a feleségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik