Szórakozás

LGT: aki bírja – alsóörsi Tabán

Balatoni Tabán: augusztus 18-án, a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében 3 órás koncertet ad az alsóörsi Európa Kempingben a Locomotív GT.

2013 elején egyedülálló sikerrel, négy telt házas Aréna-koncerttel tért vissza az egyik legsikeresebb hazai zenekar, a Locomotiv GT, amely most ismét koncertre pöfög majd. És amit a sportcsarnokban hiányoltak, itt talán meglesz.

„Megpróbáljuk a  tabáni hangulatot visszaidézni a Balatonon, Alsóörsön, ahol a természeti körülmények adottak. Csak össze kell jönnünk, és már napközben kezdhetjük az összehangolódást az esti LGT-koncertre” – mondta Presser Pici a tabáni helyszínre, zöld domboldalba szervezett beharangozón.

Egyébként egész napra gondoskodnak majd augusztus közepén a szervezők zenéről, fellépőkről, hogy „az egész család jól legyen” – mert az alsóörsi strand és kemping egy családi paradicsom. Lesz zenebohóc (ha más nem, akkor a Somló), lesznek LGT-DJ-k, muzsikusok, artisták, sőt, „Ki tud nagyobbat ütni a dobra” verseny… Alsóörsön kapunyitás 10:00-kor.

A kemping néhány kiemelt pontján utcazenészek szórakoztatják a közönséget. Az artistaképző növendékei is bemutatkoznak műsoraikkal.  Az érdeklődők az artisták eszközeit közelről is megnézhetik, illetve a vállalkozókedvűek ki is próbálhatják azokat. És kb. 16 órakor nyilvános LGT hangbeállás lesz, a zenekar nem szégyelli, hogy világosban leshetik meg őket!


Fotó: Balás Gábor

Lesz valami, ami a Tabánban sosem lehetett: a jegyek árában ott a Balaton vize is! És hogy a kínálat még vonzóbb legyen: a bulira készül a MÁV is: kedvező jegyárral nosztalgiaszerelvényt indítanak Zenevonat néven a balatoni Tabánra. A koncertre kedvezményes árú belépőket egészen augusztus 9-ig lehet majd váltani.

A buli főszervezői, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton eseménysorozat gazdái mindössze 18 évesek voltak, amikor az LGT 1992-ben a Nyugati pályaudvaron búcsúkoncertezett. „Soproniként sosem jártunk Tabán-koncerteken, de már gimnazistaként tudtuk, hogy egy ilyen nagy koncertet nem szabad kihagynunk. Stoppal jöttünk Budapestre, életre szóló élmény volt látni az LGT-t akkor a Nyugatiban, később pedig rongyosra hallgattuk a koncertlemezt” – mesélték a főszervezők, akik egy ideje a Balaton régió több eseményét is rendezik.

A Zenevonatra és az LGT-koncertre jegyek a Locomotív-rajongók „törzshelyén”, a MÁV Nosztalgia Kft. jegyirodájában vásárolhatók. (A koncertre persze minden nagy jegyirodában!) A vonatjegy ára 2990 Ft – ez oda-vissza utazásra jogosít!

Koncertjegyárak:
Álló (fűben ülő-fekvő) jegy augusztus 9-ig: 6990 Ft, utána: 8500 Ft
Rajongójegy (a színpad előtti sorok, összesen 1500 db), augusztus 9-ig: 9990 Ft, utána: 12 990 Ft
VIP-belépő (ülőjegy, lelátó, összesen 1000 db jegy), augusztus 9-ig: 17 990 Ft, utána: 19 990 Ft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik