Szórakozás

Antal Timi nem rejtegeti tovább a barátját

Antal-Timi(960x640).jpg (Antal Timi)
Antal-Timi(960x640).jpg (Antal Timi)

A tavalyi X-Faktor legjobb énekesnője és új szerelme két és fél hónapja alkot egy párt, Timi azonban mindeddig nem akarta megmutatni, ki az a szerencsés fiú, aki elrabolta a szívét.

Mint megírtuk, az énekesnő még a Szombat Esti Láz ideje alatt jött össze az egyik híres táncos menedzserével, ám úgy tűnik, csak most jutott olyan stádiumba a kapcsolatuk, hogy hivatalosan is be merje mutatni szerelmét.

“Körülbelül két és fél hónapja vagyunk együtt, és én nagyon jól érzem magam ebben a kapcsolatban. Tulajdonképpen mindent együtt csinálunk, egy húron pendülünk, és ahová csak tud, elkísér. Most a zenekari próbára is eljött velem, sőt nemrég arra is rá tudtam venni, hogy elvigyen a vidámparkba” – mondta a Reflektornak Antal Timi, aki hozzátette: bár volt párjával már alig beszélnek, békében váltak el egymástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik