Szórakozás

Angelina Jolie háborús filmet rendez

angelina-jolie(210x140)(3).jpg (angelie jolie, )
angelina-jolie(210x140)(3).jpg (angelie jolie, )

Megfilmesítik a hőssé vált Louis Zamperini életét.

Laura Hillenbrand 2010-ben kiadott könyve alapján készül Angelina Jolie legújabb filmje. A forgatásokat szeptemberben kezdik el és 2014 karácsonyára már látható lesz a mozikban-írja az MTI.

Jolie-nak nem ez az első rendezése, 2011-ben A vér és mező földje került a mozikba, azonban ez eléggé leszerepelt a kritikusok körében. Viszont ennek a filmnek nem ő írja a forgatókönyvét, hanem a Coen-testvérek, így reménykedhetünk a sikerben.

Jolie úgy nyilatkozott, hogy megtiszteltetés számára, a Zamperinivel eltöltött idő. Hősként tekint rá, és mindent meg fog tenni, hogy olyan filmet készítsen róla, amilyet megérdemel.

A híres olimpikont, Louis Zamperinit, az eddig kevésbé ismert brit színész, a Skins című sorozatban látható Jack O’Connell játssza majd el.

Zamperini részt vett az 1936-os berlini olimpián, és bár érmet nem nyert, 5000 méteren futott egy olyan befejező kört, hogy Hitler meg akart vele ismerkedni. Esélyesnek tartották a következő olimpián, ám a háború közbeszólt. Zamperini bevonult a katonaságba, majd 1943-ban lezuhant a gépe. 47 napig hánykolódott az óceánon, majd a Japán partokra sodorta a víz, ahol elfogták. Szörnyű kínzásokat élt végig, ő azonban nem tört meg.

Érdekesség, hogy az Universal már 1957-ben megvette a film jogait, és akkor Tony Curtis akarta volna eljátszani a főszerepet. A megfilmesítés azonban elcsúszott 55 évvel, és Jolie kapta meg a lehetőséget, hogy megrendezze a produkciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik