Szórakozás
antarktisz (antarktisz, )

Másfél budapestnyi jéghegy született a déli sarkvidéken

Buthy Lilla

2013. 07. 10. 12:01

Hatalmas jéghegy szakadt le a déli sarkvidék leghosszabb és leggyorsabban mozgó jégárjaként számon tartott Pine-sziget gleccserről.

A jégrengetegről levált tömb területe nagyjából 720 négyzetkilométer, vagyis 200 négyzetkilométerrel nagyobb, mint Budapest területe.

A kutatók 2011 októbere óta vártak a jéghegy leszakadására: ekkor észlelték ugyanis először a nyugat-antarktiszi Pine-sziget gleccseren keresztbe végigfutó repedést. A hét elején érkezett a megerősítés, hogy a szakadék immár teljes széltében kettéhasította a gleccsert. A jelenséget a német TerraSAR-X műhold észlelte.

A jégóriás a PIG úgynevezett selfjegéről – a gleccser tengerbe nyúló részéről – vált le. A német kutatók háromnaponta kapnak képeket a műholdtól és remélik, hogy a felvételek elemzésével sikerül több információt szerezniük a gleccser csúszó mozgását és feltöredezését irányító folyamatokról. Az új adatok birtokában fejleszteni tudják az Antarktisz jövőbeli változásainak előrejelzéséhez használt számítógépes modelleket.

“Mindannyian égtünk a vágytól, hogy lássuk, ahogy egyre tágul a hasadék” – mondta Angelika Humbert, az Alfred Wegener Intézet gleccserszakértője, hozzátéve, hogy a kutatóknak muszáj megismerniük az úgynevezett borjadzás (jéghegyleválás) pontos forgatókönyvét, hogy képesek legyenek a jégtakarók több évszázados evolúciójának leírására.

A szakemberek szerint 6-10 évente nagy méretű táblás jéghegyek szakadnak le a selfjegek végéről. A legutóbbi nagy jéghegyleválás 2007-ben és 2001-ben következett be. Mint hangsúlyozták, mindez egy természetes folyamat részét képezi, és nem kellene közvetlenül az éghajlati változásokhoz kötni, amelyek ugyanakkor kétségtelenül hatással vannak a nyugat-antarktiszi jégtakaró ezen részére – olvasható a BBC hírszolgálatának honlapján.

A műholdfelvételek és a levegőből végzett mérések jelentős elvékonyodást és a jégképződésben bekövetkező ingadozást mutattak a Pine-sziget gleccsernél az elmúlt évtizedekben. Ez részben a selfjeget alulról olvasztó melegebb vizek számlájára írható. “A PIG a bolygó leggyorsabban zsugorodó gleccsere” – húzta alá David Vaughan, a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) munkatársa. – Több jeget veszít és gyorsabb ütemben járul hozzá a tengerszint emelkedéshez, mint a világ bármely másik gleccsere. Ez teszi igazán értékes vizsgálati alannyá. A BAS szakemberei a közelmúltban láttak neki a PIG mozgásának tüzetes megfigyeléséhez.

Amikor a NASA egyik 2011-es levegőből végzett expedíciója során először lencsevégre kapták a gleccseren futó repedést, sokan úgy feltételezték, hogy a jéghegyleválás gyorsan be fog következni. Humbert szerint az, hogy a borjadzásra majdnem két évet kellett várni, meglepte a szakembereket. Mint hozzátette, most azt lesz érdekes figyelemmel követni, mennyi ideig tart a jéghegynek, hogy kikerüljön az öbölből. Az akár több hónapot is igénylő “expedícióról” a TerraSAR-X fog naprakész információkat szolgáltatni a kutatóknak.

A világ legnagyobb regisztrált jéghegye a B-15 néven elhíresült táblás jégóriás volt, amely 2001-ben vált le a Ross-selfjégről. A nagyjából 11 ezer négyzetkilométeres felszíni területtel bíró jégrobosztus évek alatt olvadt el, ahogy egyre sodródott a Déli-óceánban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.