Szórakozás

Félmillió forint jutalom a szegedi postarabló kézre kerítójének

A rendőrség 500 ezer forint nyomravezetői díjat ajánl fel annak, aki segít kézre keríteni egy szegedi kisposta kirablóját.

Mint azt a Szeged24 megírta, egy férfi bombával fenyegetőzve rabolta ki pénteken a szegedi Olajbányász téren lévő kispostát. Jászai Linda a Szeged24-nek elmondta, hogy kora délután – amikor csak az alkalmazottak voltak ott – ment be az Olajbányász téri kispostára a támadó, és robbantással fenyegetőzve követelt pénzt, amit meg is kapott.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500 000 forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során előadja. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A támadó személyleírása: körülbelül 170 centiméter magas, 55 év körüli férfi, szemüveget viselt. Haja szőkés, őszes. Az elkövetéskor fekete pólót és sötét nadrágot viselt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik