Szórakozás
kórház (kórház)

Akár gyerekek számára is legálissá válhat az eutanázia Belgiumban

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 06. 21. 12:49

Hamarosan nem csak felnőttek, nagykorúak, hanem elviselhetetlen fizikai vagy lelki fájdalmaktól gyötört, gyógyíthatatlanul beteg gyermekek is dönthetnek majd úgy Belgiumban, hogy szabad akaratukból az élet helyett a halált választják - számol be a kérdésben kialakulni látszó politikai konszenzusról a La Libre Belgique belga napilap.

Belgium 2002-ben, a világon másodikként legalizálta az eutanáziát, a jelenlegi szabályok szerint ezt csak döntési képességükben nem korlátozott felnőttek kérhetik, a beavatkozást pedig csak orvos hajthatja végre. A belga jog azt is előírja, hogy az orvos csak akkor vethet véget páciense életének, ha elég jól ismeri ahhoz, hogy biztos lehessen abban, hogy a beteg a döntést szabad akaratából és önként hozta, ha a páciens állapotának jobbra fordulásra nincs kilátás, és szenvedése elviselhetetlen. Az eutanázia végrehajtását bármelyik orvos visszautasíthatja lelkiismereti okokra hivatkozva. A törvény elfogadását annak idején három évig tartó szakmai és politikai vita előzte meg.

A szabályozást most úgy módosítanák, hogy 18 év alattiak is kérhessék, hogy az orvos vessen véget az életüknek.
“A javaslat azokra a gyerekekre vonatkozik, akiknek nincs esélyük a gyógyulásra, fizikai vagy lelki szenvedésük állandó, elviselhetetlen és csillapíthatatlan, és kifejezetten kérik az eutanáziát” – magyarázza a javaslatot támogató egyik szocialista szenátor Philippe Mahoux.

A tervezet nem szabna meg korhatárt, a gyermek döntési képességéhez kötné az eutanázia végrehajtásának lehetőségét, és feltételül szabná, hogy a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, hogy döntése mit jelent. A végstádiumban lévő, gyógyíthatatlan, szenvedő gyerekeket gondozó szakorvosok ugyanis azt tapasztalták, hogy a halálos betegséggel küzdő kiskorúak rendkívüli érettségről tesznek tanúbizonyosságot döntéseik meghozatalakor. Ha egy gyermek azt kéri, hogy az orvos halálos injekcióval vessen véget az életének, akkor gyermekpszichiáternek vagy -pszichológusnak is szakvéleményt kell majd arról készítenie, hogy tisztában van-e a meghalni vágyó a döntés következményével, fel tudja-e mérni azt, emellett pedig a szülők hozzájárulása is elengedhetetlen.

“Szó nem lehet arról, hogy egy orvos a halálba segítsen egy gyermeket anélkül, hogy ebbe a szülők beleegyeznének, vagy ha a két szülő egymással nem ért egyet ebben a kérdésben” – szögezte le jobbközép, liberális Mouvement Réformateur (MR), vagyis Reform Mozgalom szenátora, Christine Defraigne, aki azt is elmondta, hogy a törvény a szülőknek pszichológiai támogatás, segítség lehetőségét is megadná a gyermekük elvesztését követő időszakban, ha kell, akár évekig is.

A módosítások emellett az eutanázia végrehajtásának több részletszabályát is megváltoztatnák. Rögzítenék a törvényben, hogy az orvosnak hét napon belül választ kell adnia arra, hajlandó-e végrehajtani az eutanáziát, ha pedig elutasítja a kérést, akkor négy napon belül át kell adnia a beteget egy kollégájának. A javaslat értelmében az is belekerülne a jogszabályba, hogy a kórházak nem gátolhatják meg az ott dolgozó orvosokat, hogy halálos injekciót adjanak be meghalni vágyó, gyógyíthatatlan, szenvedő betegeiknek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Feloszlatták a Lánchíd spontán blokádját

Kommentek

Hungary's Bence Banhidi (C) vies with Denmark's Rasmus Lauge Schmidt (2ndL) during the IHF Men's World Championship 2019 Group II handball match between Denmark and Hungary at the Jyske Bank Boxen arena in Herning on January 19, 2019. (Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.