Szórakozás

Ittas buszsofőr: könyörögtek az utasok, hogy álljon meg

kisalfold-volan(960x640).jpg (kisalföld volán, )
kisalfold-volan(960x640).jpg (kisalföld volán, )

Hét jelzőtáblát zúzott szét az a buszsofőr, aki ittasan indult el járművével Sopronból. A férfinek az utasok könyörögtek, hogy engedje őket leszállni.

A soproni buszpályaudvarról indult el a Kisalföld Volán helyi járatával a sofőr hétfőn este. Amíg a harkai úti buszfordulóig ért, hat jelzőtáblának ütközött neki és az utasok elmondása szerint folyamatosan súrolta az út menti fák koronáját.

Az utasok, akik a rendőrséget is értesítették, többször kérték a vezetőt, hogy álljon meg, aminek a férfi végül eleget tett a Kőszegi és a Harkai út kereszteződésében, ahol kiengedte mind a 15 utast. Ezután a sofőr nagy sebességgel továbbhajtott Harka felé, ahol a buszfordulónál egy újabb táblánk hajtott, leszakítva az arra rögzített szemetest.

A rendőrök itt ellenőrizték a 45 éves sofőrt, akinél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járműben mintegy félmillió forint kár keletkezett. A férfit előállították és kezdeményezték jogosítványa bevonását. Az ügyben ittas járművezetés miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik