Szórakozás

600 tonnás gabonatároló dőlt rá egy kamionra Szabadegyházán

Kedden, késő délután egy kamionra omlott rá egy 30 méter magas gabonatároló a szabadegyházi szeszgyárban. A romok alatt rekedt kamion fülkéjét és benne a beszorult kamionsofőr holttestét másnap hajnalban találták meg.

Porrobbanás történt kedd este fél 7 körül a szabadegyházi ipartelepen, egy 30 méter magas, 6 méter átmérőjű silóban. A robbanás erejétől a betonsiló összedőlt, és ráomlott a közelében lévő üzemcsarnok tetejére. Szabó-Bisztricz Anett a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Fehérvár24-nek elmondta, hogy a 600 tonna súlyú gabonasiló maga alá temette az ott lévő kamiont. A tűzoltók által szerkesztett Tűzoltóság.info úgy tudja, hogy a detonáció pillanatában egy ember még időben el tudott ugrani az összeomló siló elől, a kamiont és annak vezetőjét azonban maga alá temette a törmelék.

A négyes, kiemelt fokozatú esethez négy város hivatásos tűzoltói, a székesfehérvári, dunaújvárosi, sárbogárdi és fővárosiak vonultak ki. A mentést két daru és egy emelőkosaras gépjármű is segítette, a nagy meleg viszont nagyban megnehezítette. Éjszaka is nagy erőkkel dolgoztak a kamionban rekedt dolgozó kimentésén. A Fehérvár24 információi szerint hajnalban megtalálták a kamionsofőr holttestét a romok alatt.

A szóvivő hozzátette: a műszaki mentés várhatóan szerda délelőttig is elhúzódik. A baleset okát, körülményeit a katasztrófavédelem a munkavédelmi hatóság és a rendőrség bevonásával úgynevezett supervisori ellenőrzés keretében vizsgálja.

Az érintett cég, a Hungrana Kft. szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében megerősítette, hogy tragikus baleset történt kedden szabadegyházi gyárukban. Azt írta, egyelőre tisztázatlan körülmények között dőlt rá egy kamionra egy harmincméteres takarmánysiló, a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette. A cég is haladéktalanul megkezdte az eset kivizsgálását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik