Szórakozás

Ő Az ének iskolája nyertese!

Szulák Andrea kis diákja lett a legjobb a TV2 tini tehetségkutatójában. A 14 éves fiú élete mostantól teljesen megváltozik.

“Büszke vagyok rád!” – mondta könnyes szemmel Szulák Andrea kis diákjának Farkas Zsoltinak, aki Az ének iskolája nyertese lett. A közönség és a tanári kar állva tapsolta a tinit, miután elénekelte a Jégszív című számot. A fiatal tehetség többek között tanulmányi ösztöndíjat kapott és külföldi utazást is. A műsor többi kis énekese sem keseredhet el, mert őket is tovább támogatják majd álmaik megvalósításában. Nyáron több fellépésük lesz, augusztus 20-án például ők énekelhetik majd el a nemzeti himnuszt az állami rendezvényen.

Zsolti végig Az ének iskolája egyik nagy esélyese volt. Már három éve énekel és hatévesen már zongorázott. Édesanyja korábban elmesélte, hogy a Keresztapa film után ült le a zongorához és hallás után azonnal eljátszotta a főcímdalt.A fiatal fiúnak egyébként az egész családja zenél és a műsor előtt sem volt számára idegen a színpad, mert nem egyszer lépett fel különböző rendezvényeken. Így remélhetőleg a későbbiekben nem éri nagy meglepetés ezzel a pályával kapcsolatban.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.