Szórakozás

Mit szagoljunk, hogy szagoljunk?

Öt érzék, öt érzékszerv, és sokan talán nem a szaglást gondoljuk közülük a legfontosabbak. Pedig semmi sem válthat ki olyan mélyről jövő érzelmi reakciókat, mint a gyermekkorunk vagy az első szerelmünk illatának emlékei. Hogy miért? Szagoljunk bele!

Az orrnyálkahártya felületén filmszerűen elhelyezkedő alvadt folyadék van, a szaganyagok (amik többnyire levegőben oldott szerves szénvegyületek: észterek, aldehidek és ketonok) ebben a folyadékban oldódnak fel, és így elérhetővé válnak az “érzékelőszőrök” számára.

Egyes szagingerek kellemes vagy éppen kellemetlen érzéseket, vagy akár rosszullétet is okozhatnak, és az, hogy kinek melyik szag mit jelent, tanult és szubjektív, gyakran kultúránként változik. Ezt mutatja, hogy csecsemőknél megfigyelték, hogy míg az ízekre mimikával reagáltak, azaz meg tudták különböztetni az édeset és a keserűt, addig a szagokra nem mutattak ilyen egyértelmű reakciót. Azaz nem jelezték az egyértelmű élvezeti különbséget például a gyümölcsök illata és a verejtékszag között.

Az ember körülbelül 10.000 szagot tud megkülönböztetni, de megnevezni ennél jóval kevesebbet képes. Gyakorlással ez az arány növelhető, illetve vannak emberek, akik a többieknél fejlettebb szaglóérzékkel rendelkeznek, ők az ún. Orrok, akik ezerszám raktároznak el az emlékezetükben illatokat. Nekünk, átlagos szaglással rendelkezőknek ahhoz, hogy egy szagot megjegyezzünk, valamihez: helyhez, személyhez stb. kötnünk kell, mert csak az így összekapcsolódott emlékpár rögzül az agyban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik