Szórakozás

Ezért kell eleget aludni

álmatlanság, alvászavar (alvászavar, )
álmatlanság, alvászavar (alvászavar, )

Sok nő nem alszik eleget éjszakánként, pedig számos tudományos kutatás megerősítette, hogy a megfelelő alvás komoly szerepet játszik az egészségmegőrzésben.

Egy új San Franciscói tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a kevés alvás, különösen a korai ébredés jelentős szerepet játszik a gyulladások kialakulásában a szívkoszorúér-betegségben szenvedő nők körében. A gyulladások számának és mértékének emelkedése csak a nők körében volt megfigyelhető még akkor is, ha a vizsgálatok során figyelembe vették az egészségügyi, életmódbeli és társadalmi-demográfiai különbségeket.

“A gyulladás alapján általában következtetni lehet a szervezet kardiovaszkuláris egészségi állapotára, és most már arra nézve is van bizonyítékunk, hogy a nem megfelelő mennyiségű alvás sokkal nagyobb szerepet játszik a gyulladások kialakulásában, mint azt korábban gondoltuk” – nyilatkozta Dr. Aric Prather, San Franciscói Kaliforniai Egyetem (UCSF) pszichiátriai docense, a tanulmány szerzője. A megvizsgált nők 81 százaléka arról számolt be, hogy éjszakánként rendszeresen felébred, a férfiak körében 78 százalék volt az arány.

A 2000-ben kezdődött kutatásban összesen közel 700-an vettek részt. A férfiak átlagéletkora 66, a nőké 64 év volt. A kutatók megállapították, hogy a gyenge alvásminőség hatására a férfiakhoz viszonyítva 2,5-ször nagyobb arányban alakultak ki gyulladások a nők szervezetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik