Szórakozás

Bangó Margit elkaszinózott egy csomó pénzt

Az énekesnő egy szemtanú szerint egyetlen éjszaka 1,8 millió forintot játszott el, pár nappal korábban pedig 1,2 milliónak is búcsút inthetett.

Bangó Margit, bár a Lucky Lady nevű gépet választotta a kaszinóban, úgy tűnik, nem volt „szerencsés hölgy”. A Blikknek ugyanis úgy nyilatkozott egy szemtanú, hogy a Kossuth-díjas énekesnő egyetlen este leforgása alatt 1,8 millió forintot bukott el ezen a gépen.

„Csak ötszáz és ezres téten játszott, annál kevesebbel soha, pedig a legtöbben inkább ötvenesen vagy százason szoktak. Eleinte szerencséje volt, láttam, hogy kivehetett volna négyszázhetvenötezer forintot a gépből, de nem tette. Tovább játszott és ez lett a veszte, mert azt is elbukta teljes egészében, meg még további hatalmas összeget” – magyarázta a szemtanú a Blikknek.

Fotó: TV2

Néhány napja Bódi Guszti szerencsétlen szerencsejátékától volt hangos a sajtó, aki szintén komoly összeget veszített a kaszinóban. Bangó Margit nem akart az ügyben nyilatkozni és felháborodásának adott hangot, amikor a lap megkereste.

„Nem hiszem el, hogy miért kell ezzel foglalkozni!? Ilyen hülyeséggel foglalkoznak! Nem akarok nyilatkozni” – mondta bosszúsan Bangó Margit, aki korábban már beismerte a szerencsejátékokhoz való vonzódását, igaz, akkor arról nem beszélt, mennyit is nyeltek el ezek a gépek.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik