Szórakozás
túlsúlyos (túlsúlyos, )

Foglalkozási ártalom a túlsúly?

24.hu
24.hu

2013. 06. 10. 10:50

A legtöbben azt gondolnák, hogy a hízás, mint foglalkozási ártalom leginkább a szakácsokat fenyegeti, pedig a legújabb kutatási eredmények szerint a tanárok és a mérnökök vannak a legnagyobb veszélyben túlsúly szempontjából.

A felmérésekből kiderült továbbá, hogy a gyári munkásoknak és a tudósoknak van a legkisebb esélyük az elhízásra – írja a Házipatika.com.

A CareerBuilder nevű munkaközvetítő cég felmérésében összesen 3700 dolgozó vett részt. A vizsgálati adatok szerint a munkavállalók 55 százaléka tartotta túlsúlyosnak magát a kutatás idején. A felmérésekből kiderült, hogy a résztvevők 41 százaléka a munkájának köszönheti a túlsúlyát és 59 százalékuk több mint négy és fél kilót szedett fel, amióta elkezdett dolgozni.

Ennél is meglepőbb azonban, hogy a megkérdezettek közel harmada tíz kilónál is többet hízott a munkahelyének “köszönhetően”. Persze a munkavállalás sem feltétlenül jelent egyet az elhízással: a résztvevők 16 százalékának például fogyni is sikerült azóta, hogy elkezdett dolgozni.

A felmérési adatok szerint a legtöbben azért híznak meg, mert munkájuk során rendszeresen nagy mennyiségű stressznek vannak kitéve és alapvetően ülő életmódot folytatnak. Emellett természetesen az egészségtelen étkezési szokások is fontos szerepet játszanak a túlsúly kialakulásában. A tudósok szerint a munkahelyükön az emberek általában nem tudnak odafigyelni a kalóriaszámra és az adagok nagyságára, ezért sokaknak gondot okoz, hogy kontrollálják energia-bevitelüket.

A résztvevők több mint fele saját bevallása szerint hetente legalább egyszer eszik étteremben, míg a negyedük akár heti három-négy alkalommal is. Kevesebb, mint tíz százalék válaszolta, hogy az éttermi ebédek után hetente csak egyszer vesz valamilyen nasit a munkahelyi automatákból, míg 70 százalék legalább napi egy nassolnivalót engedélyez magának.

Annak ellenére, hogy a megkérdezettek több mint fele túlsúlyosnak gondolta magát, tízből csak hatan végeztek rendszeres testmozgást és kevesebb, mint a résztvevők ötven százaléka edzett hetente háromszor. Körülbelül 30 százalék vallotta, hogy végez testmozgást, de nem rendszeresen, míg 11 százalék egyáltalán nem végez semmiféle testmozgást. A megkérdezettek harmadának esetében a munkaadó cégek biztosították az ingyen edzési lehetőséget, vagy edzőtermi bérletet, de ezt csak mintegy 36 százalék vette igénybe.

A felmérési adatok szerint a leginkább hizlaló munkakörrel az adminisztratív asszisztensek, a mérnökök, a tanárok, és a nővérek rendelkeznek, míg a legkevésbé a tudósok, nehézgépkezelők, gyári munkások és jogi szakértők hajlamosak a hízásra.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.