Szórakozás

D. Tóth Kriszta nem tévézik, viszont könyvet írt

D(1)(960x640).jpg (D. Tóth Kriszta)
D(1)(960x640).jpg (D. Tóth Kriszta)

Közel húsz év után szakított a televíziózással D. Tóth Kriszta, aki most mutatta be rákban elhunyt édesanyja tiszteletére írt könyvét. Most furcsállja, hogy végre nem csak az igazat kell mondania.

Nem amolyan “csajos” regényt írt a volt műsorvezető, hanem egyből egy igen komoly témába vágott bele: Jöttem, hadd lássanak című könyvével rákban elhunyt édesanyjának állít emléket.

“Sok minden van bene, ami nem úgy és nem ott történt, de a központi nőalak kétségkívül az édesanyám” – mesélte az Origónak saját maga által csak fikciós regényként emlegetett kötetéről D. Tóth.

Fotó: MTI

A tévézéssel egyelőre szakított, és saját bevallása szerint a legfurcsább most az, hogy végre nem a teljes igazságot kell tálalnia.

“Kiléptem egy életmódból, beléptem egy másikba. Ez a regény kellett, hogy le tudjam zárni magamban a közel két évtizedes tévés munkát. Az írást most olyan hivatásnak érzem, amit tudnék ugyanolyan szenvedéllyel csinálni, mint a híradózást. Mindenesetre a tényközpontú hírműfajból érkezve eleinte kicsit furcsa volt, hogy nem kell a teljes igazságot megírni egy fikciós regényben” – magyarázta D. Tóth Kriszta.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik