Szórakozás

Ebéd közben hallgatta ki a rablókat egy szegedi rendőr

rendorseg(960x640)(2).jpg (rendőr, fegyver, pisztoly, )
rendorseg(960x640)(2).jpg (rendőr, fegyver, pisztoly, )

Időseket kifosztó három nőt fogtak el Szegeden, az egyik gyanúsítottra egy szolgálaton kívüli rendőr figyelt föl, amikor az asszony egy étteremben ismerőseinek beszámolt az egyik bűncselekményről.

Az egyik szegedi étteremben ebédelő rendőrszázados meghallotta, hogy egy nő azt mondta ismerőseinek: “Keresnek a rendőrök, és tudják, hogy nálam van az autó.” A szolgálaton kívüli rendőr félrevonult, majd hívta kollégáit. A nő ekkor már az autójához indult, ezért a százados szolgálatba helyezte magát, és igazoltatta.

A nyomozók egyutcányira voltak a helyszíntől, így néhány másodpercen belül megérkeztek. Akkor már keresték az autót és a nőt, néhány perccel korábban ugyanis bejelentés érkezett arról, hogy három nő a Sarló utcában egy 85 éves embertől a figyelmét elterelve ellopta az értékeit: a takarékbetétkönyvét, az ékszereit és a készpénzét.

A nyomozás során kiderült, hogy a három gyanúsított egy 96 éves férfit is kifosztott május utolsó napjaiban, és egy 86 éves asszonynál is próbálkoztak, de onnan végül üres kézzel távoztak.

A rendőrség a három nőt őrizetbe vette, és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat. A rendőrök közokirat-hamisítás miatt is büntetőeljárást indítottak, az étteremben ebédelő nő ugyanis nem vásárolt parkolójegyet, hanem egy más nevére kiállított mozgáskorlátozott-igazolványt helyezett ki a szélvédő mögé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik