Szórakozás

Előzetesben a vásárhelyi díler

bilincs(2)(960x640).jpg (bilincs, )
bilincs(2)(960x640).jpg (bilincs, )

Elrendelte a bíróság annak a 26 éves férfinak az előzetes letartóztatását vasárnap, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy hódmezővásárhelyi társasházi lakásában kábítószert termesztett és értékesített.

Mint ismert, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói lakossági bejelentés alapján tartottak házkutatást H. Zsolt lakásában pénteken hajnalban – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A férfi az egyik szobában egy fóliasátrat épített fel, ott termesztette a kendernövényeket. A nyomozók összesen több mint 120 gramm kábítószernek minősülő növényi törmeléket, valamint 12 tő palántát foglaltak le. A gyanúsított a kábítószer többségét már értékesítésre kisebb pakkokba összekészítve tárolta.

H. Zsolt egy füzetben a termesztéssel kapcsolatos kiadásairól pontos nyilvántartást vezetett. A rendőrök a további adatgyűjtés eredményeként több olyan fogyasztót állítottak elő, akik a 26 éves férfitól szerezték be a drogot.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kihallgatását követően őrizetbe vette és visszaélés kábítószerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedést a bíróság ügyészi indítványra vasárnap elrendelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik