Szórakozás

Létrát állítanának fel a Mount Everest tetején

Buthy Lilla

2013. 05. 28. 16:01

Létrát szerelnének fel a világ legmagasabb hegycsúcsának, a Mount Everestnek a tetején, hogy így könnyítsék meg a hegymászóknak az utolsó akadály, a Hillary-lépcső megmászását.

A 12 méteres sziklafal a Csomolungmát elsőként – éppen 60 éve – meghódító páros egyik tagjáról, Edmund Hillary hegymászóról kapta a nevét. Manapság, amikor már a világ legmagasabb, 8848 méteres hegycsúcsán is nagy a forgalom, a sziklafal igencsak megnehezíti a “közlekedést”. Egyszerre csak egy ember kapaszkodhat fel rajta, ami sok expedíciót hátráltat, előfordult, hogy akár két és fél órát is várniuk kellett hegymászóknak, mire sorra kerültek.

A The Guardian című brit lap értesülése szerint ezért merült fel a létra ötlete. “Tanulmányozzuk az ötletet, hogy létrát szereljünk a Hillary-lépcsőre, de ez persze ellentmondásos” – mondta Dava Steven Sherpa, a nepáli expedíciószervezők szövetségének vezető tagja. Megjegyezte, az helytelen lenne, ha a létra révén könnyebbé válna feljutni a csúcsra, de a biztonsági szempontokat is figyelembe kell venni. A “dugó” miatti várakozás ugyanis veszélyes lehet, különösen rossz idő esetén.

A létráról szóló terv a nemzetközi hegymászó szövetség elnökének tetszését már elnyerte, Frits Vrijlandt szerint a létrát ereszkedéskor kellene használni, így a csúcstámadásban nem jelentene előnyt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.