Szórakozás

Ördög Nóra sms-ére vár Lilu

Kevesen tudják, hogy milyen jó barátság alakult ki az RTL Klub két műsorvezetője között.

Lilu a saját egyéniségének megfelelően vezeti majd az X-Faktort, ám ez nem zárja ki, hogy egyeztessenek Ördög Nórával, akivel a stúdión kívül is jó barátságban vannak.

Fotó: RTL Klub

„Még nem beszéltem Nórival, ő most éppen valami egészen mással van elfoglalva. De biztos vagyok benne, hogy kapok majd tőle visszajelzést, mint ahogyan eddig is küldtünk egymásnak sms-t vagy telefonon beszéltünk, amikor új műsorban tűnt fel valamelyikünk” – mondta a Hír24-nek Lilu, aki azt is hozzátette, ő nem Ördög Nóra, ezért „Lilu-módra” fogja majd vezetni a műsort, a saját egyénisége szerint.

„A Csillag születik remek példa volt erre, akkor mindenki kíváncsian várta, hogyan fog megférni egymás mellett két női műsorvezető. Mi viszont az öltözőben is jóban voltunk, nem csak a színpadon, és a barátság azóta is tart. Nem hiszem, hogy össze fognak minket hasonlítani, de nem is érdemes, mert teljesen mások vagyunk” – tette hozzá.

Lilu máris egy hullámhosszra került műsorvezető-társával, Istenes Bencével, akivel folyamatosan csipkelődnek. „Bencével hamar megtaláltuk a közös hangot, nagyon szeretjük egymás humorát, és ez valószínűleg majd a műsor alatt is látszani fog. Megvan a páros műsorvezetésnek az az előnye, hogy ha értjük egymást és a másik humorát, akkor jól is működünk együtt” – árulta el Lilu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik