Szórakozás

Két svéd kiadó is verseng ByeAlexért

ByeAlex(1)(1)(960x640)(1).jpg (ByeAlex)
ByeAlex(1)(1)(960x640)(1).jpg (ByeAlex)

Már két svéd kiadó is megkereste Márta Alex menedzserét, hogy kiadnák a Kedvesem című dalt, amellyel ByeAlex sokak meglepetésére a tízedik helyen végzett Malmöben. A dalt egy svéd énekesnő is feldolgozná, egy dán szerző pedig lefordítaná.

ByeAlex vasárnap érkezett haza az Eurovíziós Dalfesztiválról, a repülőtéren pedig tapsviharral várták a rajongók.

“Nagyon fáradtak vagyunk. Szerda óta naponta kétszer kellett fellépnünk több mint tízezer ember előtt, mert ugye ott telt házas próbák voltak, úgyhogy az egy rettenetesen fárasztó kör volt. De igyekeztünk, meg éreztük is, hogy szeretnek minket, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a skandináv országokból. Örülök neki, hogy hiteles maradt a dalom, és azt érezem, amit vállaltam és ígértem, azt megtettem” – nyilatkozta a Magyar Televíziónak ByeAlex.

Fotó: MTI

ByeAlex menedzsere a Borsnak úgy nyilatkozott: “Már két svéd kiadó megkeresett minket, hogy kiadná a Kedvesemet, egy svéd énekesnő szeretné feldolgozni a nótát, valamint egy dán szerző is jelentkezett, aki lefordítaná a dalt. S ez még csak az Eurovízió utáni első nap”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik