Szórakozás

Ferenc pápa elzavarta a szexuális zaklatással vádolt bíborost

ferenc-papa(1)(430x286)(1).jpg (ferenc pápa)
ferenc-papa(1)(430x286)(1).jpg (ferenc pápa)

A Vatikán bejelentette szerdán, hogy visszavonul Keith Patrick O'Brien, szexuális visszaélésekkel vádolt skót bíboros.

A Szentszék kétsoros közleményben adta hírül, hogy “ugyanazon okokért, amelyek miatt nem vett részt az utolsó konklávén”, Keith Patrick O’Brien, St. Andrews és Edimburgh nyugalmazott érseke a “Szentatyával egyetértésben” néhány hónapra elhagyja Skóciát “lelki megújulás, ima és bűnbánat” céljából.

Ami a bíboros jövőbeli szolgálati helyét illeti, erről is a Szentszék fog dönteni – derül ki a közleményből.

“Példátlan büntetésnek” nevezte O’Brien bíboros “száműzetését” a La Repubblica című olasz napilap az internetes oldalán közzétett kommentárjában, azt hangoztatva, hogy Ferenc pápa megválasztása óta már több alkalommal zéró toleranciát jelentett be az egyháznak a nemi visszaélést elkövető tagjaival szemben.

A hetvenöt éves O’Brian februárban nyújtotta be lemondását XVI. Benedeknek, aki ezt elfogadta. Hivatalosan O’Brien kora miatt mondott le, de lemondását a brit sajtóban megelőzte négy pap, egykori szeminarista beszámolója arról, hogy a nyolcvanas években O’Brien “nem megfelelő” magatartást tanúsított velük szemben.

Ezután O’ Brien nem vett részt a Ferenc pápát megválasztó konklávén. Március 13-án bocsánatot kért tetteiért, amelyeket elismert.

Ferenc pápa szerdai vatikáni szentmiséjén arra kérte a hívőket, imádkozzanak püspökeikért és papjaikért, hogy “pásztorok, ne farkasok legyenek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik