Szórakozás

Elégtételt érez ByeAlex

ByeAlex (ByeAlex)
ByeAlex (ByeAlex)

Elsőként jelentették be a magyar továbbjutást.

A Magyarországot képviselő énekes a verseny második elődöntőjében a 17 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.

ByeAlex 12-ikként lépett színpadra a teltházas Malmö Arenában. Előadását a testvére, Amiizmus által készített háttérgrafikák kísérték. ByeAlex fekete bőrfelsőben és szürke sapkában énekelt, mögötte Wéber Helga vokálozott, mellette Kővágó Dániel gitáros volt a színpadon. Aki lemaradt a produkciójáról, az most bepótolhatja:

„Nagyon ideges voltam, de sikerült, és ez fantasztikus. Érzek némi elégtételt, hiszen néhány hónapja egy civil voltam, aki számokat írogatott, aztán megnyertem A Dalt. Utána szétszedtek, azt mondták, mennyire rossz, hogy én győztem, majd most Malmőben magyarul énekeltem, és bejutottam a döntőbe” – mondta a színpadról lejőve ByeAlex az MTI-nek.

Hozzátette: célja a döntőbe jutás volt, hogy megmutassa „a mostanában nagyon kishitű magyaroknak, nem kell azonosulni senki mással”.

Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét szombaton rendezik.

A második elődöntőben rajtunk kívül még kilenc országnak sikerült biztosítania helyét a szombati fináléban: Azerbajdzsán, Grúzia, Románia, Norvégia, Izland, Örményország, Finnország, Málta és Görögország versenyzője is színpadra lép majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik