Szórakozás

Fidesz frakció: miért lehet szabadon két gyilkos?

Azonnali magyarázatot vár Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől a Fidesz-frakció arra, hogyan lehet szabadon két, idős embereket bántalmazó sorozatgyilkos - közölte Varga István országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdai sajtótájékoztatóján, Orosházán.

A Varga István képviselő a Blikk április 22-ei cikkére hivatkozva elmondta: R. E. és bűnbandája öregeket rabolt ki otthonukban, és kegyetlenül bántalmazta áldozatait, amibe ketten bele is haltak. Hozzátette: a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a vádlottak előzetes letartóztatása áprilisban lejárt, miután a bíróság a szakértői vélemény késedelme miatt nem tudta idejében befejezni az ügyet. A büntetőper négy év alatt nem zárult le, a vádlottak jelenleg házi őrizetben vannak.

A rendkívül súlyos, életelleni bűncselekményeket elkövetők esetében az igazságszolgáltatásnak miért nem volt elegendő négy év arra, hogy megfelelő súlyú ítéletet hozzon? – tette fel a kérdést a Fidesz-frakció tagja.

“Álláspontunk szerint elég volt a bénázásból és a magyarázkodásból. Ha ilyen súlyú, élet elleni bűncselekményeket követnek el egy jogállamban, nevezetesen Magyarországon, akkor igenis vagy soron kívüliség elrendelésével, vagy az ügyek áthelyezésével, de a kérdést azonnal meg kell oldani, a tehetetlenséget be kell fejezni” – tette hozzá.  “Nem a büntetőeljárási törvény a rossz, az a példátlanul felháborító, hogy négy év alatt Budapesten egy ilyen ügyet nem lehetett befejezni” – mondta Varga István.

R. E. és társai ügyében Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke május 10-én átfogó vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Törvényszéken.  A törvényszéki rendszerszintű vizsgálatnak két hónap múlva várható eredménye – mondta Varga István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik