Szórakozás

Csődöt mondott a Szikora-film

Még el sem kezdték forgatni, de máris hatszor mondott csődöt a Szikora-film. Még azt sem tudják, hogy miről fog szólni.

A tervek szerint mostanság már meg kellett volna kezdődnie a forgatásnak, de egyelőre abban sem sikerült megállapodni, nagyjából miről is szóljon a Szikora Róbert életét feldolgozó film. A filmtervek sorra landolnak a kukában.

Fotó: RTL Klub

„Való igaz, az elkészült öt-hat szinopszis nem olyan lett, hogy forgathassunk vele. Előfordult, hogy Szikora Robinak nem tetszett a végeredmény, míg máskor a Magyar Nemzeti Filmalap nem adta meg a támogatást rá, mert nem fogadta el. Most dolgozunk egy olyan változaton, ami minden félnek megfelel. Úgy néz ki, hogy a hatodik, vagyis a legutóbbi variá­ció Robinak tetszik, már csak a filmalapnak kell, hogy jó legyen, mert anélkül, hogy megítélik a pénzt, nem tudunk dolgozni” – mondta a Blikknek a Made in Hungáriát is jegyző Neményi Ádám, aki a tervek szerint a Szikora-film producere lesz.

A forgatás ráadásul Szikora új feladatai miatt is csúszhat. „A héten ülünk le, hogy az X-Faktor mellett vállalja-e Robi a filmet is. Elképzelhető, hogy azt kéri, a tehetségkutató miatt ne most foglalkozzunk ezzel. Mi természetesen tiszteletben tartjuk az igényeit. Ugyanakkor persze nem kell mindennap jelen lennie a mozi felvételénél” – tette hozzá a filmes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik