Fotók: Berecz Valter
Még mindig lázadónak tartod magad?
Én sosem voltam lázadó! Az már nem az én bajom, hogy a világ annak tartott. Ha egy rockzenész reggel felkel, akkor nem azon gondolkodik, hogy lehetne kib**ni a világgal. Az ember csak éli az életét, és közben találkozik egy csomó problémával, aztán pedig ezeket beleépíti a zenéjébe. Ekkor mondják azt, hogy lázadok, pedig csak az érzéseimről beszélek. Mindenesetre ma már egyre ritkábban van ilyen.
Lenyugodtál?
Hihetetlen toleráns vagyok, még néha én is csodálkozom magamon. Kezdek beletörődni, hogy a körülöttünk lévő világ egy realitás, ami nem nagyon hagyja magát megváltoztatni. Sőt, ha szólsz neki, hogy változzon meg, akkor megsértődik. Ha jobbról szólsz, azért, ha balról, akkor azért. A politika annyira áthatotta a kultúrát és a művészeteket, hogy az embernek nagyon nehéz megszólalnia. Én inkább elhallgatok, mert végső soron ez nem az én dolgom. Ha a világ meg akar hülyülni, hát hülyüljön meg, maximum én kivonulok belőle.
Kiderült, hogy idén nem leszel az X-Faktor mentora. Tudod már, hogy mit csinálsz helyette?
Nagyon sok dolgom van most! Szinte szó szerint beköltöztem a stúdiómba, például tegnap este is ott aludtam. Minden időm dalszerzéssel telik, és rengeteg olyan dolog került előtérbe, amit az elmúlt három évben nem tudtam megvalósítani. Sokat koncertezünk a zenekarral, most szombaton például lesz egy nagyon különös fellépésünk. A Beatrice általában rockos helyszíneken, szabadtéri színpadokon lép fel, ezúttal azonban, kilépve a komfortzónából, szmokingban, jól fésülten egy másfajta közönség előtt játszunk majd. Még az is lehet, hogy néhány korábbi mentoráltam is színpadra lép velünk.
Mennyire vagy elégedett velük?
Mindegyikre büszke vagyok! Tartom velük a kapcsolatot, tudom, hogy mi történik velük. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek vált teljesen valóra az álma, de én már az elején elmondtam nekik, hogy az X-Faktorra csak egy lehetőségként tekintsenek. A műsor segítségével ismertté váltak, a hogyan továbbot azonban nekik kell meghatározniuk. És hogy miért nem lett mindenki sikeres? Mindenkinek nagyon nehéz a dolga! Gondolj bele, engem sem nagyon játszik a rádió. Hallasz te Beatrice-nótákat? Nem! Az új lemezemet bemutatták? Nem!
Tudod, hogy miért?
Mert még mindig nemkívánatos vagyok. Nem tudom eldönteni egy olyan dalról, amit húsz éve játszom nagy sikerrel, hogy miért nem volt soha a rádióban. Nem tudom, hogy nekem miért kell négy-öt évet várnom arra, hogy megtanulják a dalaimat. Ugyanakkor meg azt látom, hogy sokszor kerülnek elő olyan sztárok, akiket én nem is ismerek. Amikor azt mondják, hogy ő lett az első valahol, akkor mindig arra gondolok, hogy miért, mit csinált?! Nem hallottam róla. Pedig tényleg folyamatosan tájékozódom. Mi lenne a megoldás? Valamilyen szinten a közszolgálatiságnak kellene felvállalnia ezt az ügyet. A Petőfi rádión például én még sosem szóltam. De miért? Hiszen ha a mi pénzünkből működik, akkor ne egy bizottság döntse el, hogy mit játsszanak le, hanem mi. Itt az elvvel van valami nagyon nagy baj. Mindenféle zenét kellene játszaniuk, ami itt Magyarországon születik.
Erre voltak törekvések mostanában.
Borzasztó! Január elsejétől törvénybe van foglalva, hogy legalább a zenék harmincöt százalékának magyarnak kell lennie. Ezt meg merték tenni? A törvényhozó szégyellje magát! Tudod, mit kellett volna mondania? Kilencven százalék! Hát akkor persze, hogy nem fér be az én nótám, ha a kormány szerint Britney Spears jobb nálam. Persze, szóljon ő is, de Magyarországon hadd legyek én a jobb! Ezért, amit most mondok neked, majd megint jól megtalálhatnak, és azt mondhatják, hogy mégis lázadok. Belém lehet kötni, hogy mit mondok én. Nem mondok én semmit, csak a gondolataimat. Amúgy ettől nem hiszem, hogy megváltozna a dolog, mert egyszerűen nem jut el. Nem fogja meghallgatni az elnök úr, amit én mondok.
