Szórakozás

Nyílt levelet írt Rippel Feri

Rippel-Feri(210x140)(1).jpg (Rippel Feri)
Rippel-Feri(210x140)(1).jpg (Rippel Feri)

Hetekkel ezelőtt a közvélemény még csak nem is sejtette, hogy Rippel Ferenc és felesége, Vivien házassága menthetetlen. A válófélben lévő pár néhány napja a Storynak mesélt, majd az artista a Facebookon tett közzé nyílt levelet a témában.

A legnagyobb közőségi portálon erősítette meg Rippel Ferenc, hogy igaz, házassága Viviennel véget ért. Hozzátette, ezután csak előre néznek, és a jövőben csak szakmai sikereikről tájékoztatják a nagyközönséget.

“Kedves Barátaink!

A hír, amit a Story magazinban olvashattatok igaz. Sajnos a kapcsolatunk zátonyra futott, és nem szerettünk volna a további életünkben boldogtalanok lenni. Ezért is döntöttünk a különválás mellett. Amit helyesen tettünk, mert azóta sokkal nyugodtabb és mélyebb barátság alakult ki közöttünk, mint azelőtt. Legfontosabb szempontnak a közös gyermekünk Rippel Krisztofer Herkules nevelését és a művészeti irányba terelését tartjuk. Tudjuk, hogy a fél ország most rólunk beszél. És azt is tudjuk, hogy a média állóvizét alaposan felkavartuk a bejelentésünkkel. A válásunk híre mindenkit szíven ütött. Higgyétek el, a hónapokkal ezelőtti felismerés minket is. Nem könnyű ez nekünk. Mint ahogy semmi sem könnyű eddig sem. Lelkileg nagyon nehéz éveken vagyunk túl, amivel pontosan tisztában vagytok.
Igen, úgy döntöttünk, jobb lesz egymás nélkül… És ahogyan eddig, úgy most is őszintén elmondtuk mindent. Pontosan azért, hátha estünkből mások is tanulnak. Biztos vagyok benne, hogy a példánkon keresztül sok ember ráismer majd saját kapcsolatának haldoklására. Talán észbe kapnak még néhányan, hogy nem késő.

Igen, embert próbáló, összekovácsoló, igazi emberi szövetségben töltött gyönyörű-nehéz évek után mondtuk ki, hogy vége. Életre szóló házasság, szívós, hősies birkózás az alattomosan támadó, gyilkos kórral, a remény és reménytelenség váltakozó hullámai és a szomorú következménnyel. Úgy hiszem, történetünk szomorú tanulsága csendre, a tanulságok keresésére int mindenkit” – írja a közösségi portálon Rippel Feri.


Amikor még úgy tűnt, minden rendben (Fotó: RTL Klub/Bársony Bence)

Az artista ugyanitt az újságíróknak, lapszerkesztőknek is üzent. “Mindent elmondtunk. Annál többet, mint amit a Story magazin heti címlaptörténetében olvashattok, nem tudunk mondani. Nincs harmadik. Se negyedik. Viviennel méltósággal zárjuk le a kapcsolatunkat. Egy fejezet véget ért, hagyni kell, hogy elkezdődjön egy másik” – folytatja, majd hozzátette, a házasságuk széthullásával kapcsolatban többet nem nyilatkoznak, a Story magazinon kívül egyetlen Frizbi-interjúra bólintottak rá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik