puzsér vs hajdú (puzsér vs hajdú)
Szórakozás

Egymást perli Hajdú és Puzsér

Az újságíró-kritikus állítása szerint Hajdú Péter súlyosan megfenyegette, ezért büntetőfeljelentést tesz a műsorvezető ellen. A TV2 producerénél is betelt a pohár, ő is perel.

Úgy tűnik, végképp elmérgesedett a viszony a két médiaszereplő között. Puzsér Róbert csütörtökön este írta ki a Facebook-oldalára: „Másfél órája őrjöngve hívott fel az emberi mivoltából teljesen kivetkőzött Hajdú Péter. Súlyosan megfenyegetett. Ügyvédem tanácsára büntetőfeljelentést teszek.” A pohár feltehetően a kritikus egy nappal korábbi posztja miatt telt be a Hal a tortánban a luxusvilláját mutogató műsorvezetőnél, amelyből Hajdú Péter ügyvédjének egy korábbi felszólítása miatt, most inkább nem idéznénk. (A linkelt részre kattintva elolvashatják!)


Fotó: SMAG

A bejegyzés mindenesetre olyannyira kiverte a biztosítékot Hajdúnál, hogy közölte, több polgári és büntetőpert is indít a Csillag születik egykori zsűritagja ellen.

„Valamiért a rögeszméje lettem. Eltorzult lelke nem viseli el a sikertelenséget; azt, hogy már a Budapest TV internetes felületére sem kell. Sérteget, gyalázkodik, bánt. Nemcsak engem, hanem már a feleségemet is, valamint imádott gyermekeimet. Egyikünk sem ismeri, s egyik sem bántotta! Itt és most, először és utoljára jelzem: az elmúlt időszak gyalázkodásait összegyűjtve, több polgári és büntető pert indítunk egy Puzsér Róbert nevű szerencsétlen, önjelölt kritikus ellen” – írta ugyancsak a Facebookon Hajdú.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.