Szórakozás

Hét hónap börtönre ítélték Cicciolinát

Első fokon hét hónap börtönre ítélték Olaszországban Cicciolinát hivatalos személy fenyegetése és rendőri intézkedéssel szembeni ellenállás miatt.

Staller Ilonát tavaly nyáron nyolc rendőr jelentette fel, ráadásul nem is csoportosan, hanem egyenként. Az egyenruhások sérelmezték Cicciolina magatartását és szavait a házkutatás során, amikor is a római lakásában fia által birtokolt kábítószert kerestek. A rendőröknek 2010 májusában és júniusában nem is sikerült házkutatást tartaniuk, mert Cicciolina minden lehetséges módon ellenállt, sőt meg is fenyegette őket.

Fotó: TV2

Az olasz lapok szerint az egykori pornószínésznőt most ezért akarják rács mögé dugni. Az elsőfokú ítélet már meg is született, amely Cicciolinát hét hónapos elzárásra ítéli. A life.hu információi szerint a 62 éves szőkeségnek ezen felül kártérítést is kell fizetnie a rendőröknek, ennek összegéről azonban majd csak később dönt a bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik