Szórakozás

Gazdag mamik: kié lesz az év anyavállalata?

A Gazdagmami.hu 2013-ban negyedik alkalommal osztja ki az "Év Anyavállalata" díjat annak az anyának, aki gyermekek mellől, a legnagyobb teljesítményt nyújtva építette fel cégét.

Ezzel kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyukákat mutatnak be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!- írja a Gazdagmami.hu.

A versenyre azok az anyukák jelentkezhetnek, akik legalább egy 6 éves kor alatti gyermek mellett indították el vállalkozásukat, vagy még a gyermekük születése előtt kezdtek el vállalkozni és a gyermekek mellett is megszakítás nélkül üzemelt a cég.

A versenyzőket a közönségszavazás lezárását követően szakmai zsűri is értékeli majd, így a közönségdíj mellett két szakmai fődíj is kiosztásra kerül 1 évnél fiatalabb induló vállalkozások és 1 évnél idősebb vállalkozások kategóriában. A zsűri a teljes mezőnyből javaslatokat tesz különdíjakra is.

A jelölteket itt tekintheti meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik