Szórakozás

Iszak Eszter érzékei győzedelmeskedtek

Teljes sötétségében, minden vizuális segítség nélkül tette próbára érzékszerveit Iszak Eszter, Vágó Piros, Jáksó László, Gianni és Győrfi Pál a Láthatatlan Kiállításon.

A hírességek kipróbálták, mennyire felismerhető egy hétköznapi étel íze, egy sokat használt fűszer illata, ha az embert nem segíti a látása, hanem mindenben csak az ízlelésére, szaglására és tapintására hagyatkozhat. Meglepetésekben nem volt hiány és végül a VIVA TV műsorvezetője bizonyult a legügyesebbnek.

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy miként éli hétköznapjait egy vak ember, hogyan oldja meg a látók számára teljesen természetes szituációkat, mint például a bevásárlás, a közlekedés, az étkezés. Iszak Eszter, Vágó Piros, Jáksó László, Gianni és Győrfi Pál vállalkozott arra, hogy egy különleges ebéden megtapasztalja, milyen az, amikor látásukat kizárva kell felismerni egy-egy ízt.

„Egyszerre volt félelmetes, tanulságos, és megható. Alapvetően is szolidáris alkatnak tartom magam, ráadásul ez még inkább ráébresztett arra, hogy mennyire a szemeimre vagyok utalva. Az elején teljesen begubóztunk, összegörnyedtünk, amikor még csak úgymond szoktuk a sötétséget. Hamar rájön az ember, hogy milyen ügyetlen is tud lenni. Már volt hasonló tapasztalatom, hiszen tíz évvel ezelőtt a fél fülemre ideiglenesen elveszítettem a hallásomat, és már az is mindenre rávetítette a hatását. A látás elvesztése azonban felfoghatatlan nehézséget jelenthet. Hihetetlen, hogy Magyarországon is 83 ezer látáskárosult él, nekünk pedig alapvető emberi kötelességünk segíteni rajtuk, figyelni rájuk.” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A Class FM két műsorvezetője, Vágó Piros és Jáksó László is eleinte visszafogottan kóstolgatta az asztalra kerülő finomságokat.

„A legrosszabb talán az volt, hogy nem tudtam annak a szemébe nézni, akivel éppen beszéltem. Amikor bent vagy a sötétben valóban felértékelődik a tapintásod, de az lenne a legjobb, ha mindig minden érzékünk ilyen hangsúlyos lenne.” – vallotta be Vágó Piros.

Gianni ugyan előnnyel indult a többiekkel szemben, hiszen étterem-tulajdonosként talán neki lehetett legkönnyebb felismerni az ízeket, de a sötétség rajta is kifogott, így végül a sztárcsapat legfiatalabb tagja bizonyult a legügyesebbnek. Igaz, Morafcsik Péter mixer koktéljai megnehezítették a csinos műsorvezető dolgát.

„Elveszettnek éreztem magam, pedig kevésbé volt számomra ismeretlen a terep, hiszen pár hete éppen itt forgattunk a Láthatatlan Kiállításon a Randikommandóval. Mindenképpen tanulságos, hiszen olyasmit tapasztalsz, amibe a hétköznapok során bele sem gondolsz. Nem gondoltam volna, hogy nyerek, mivel a koktélfelismerés kifogott rajtam. Sokkal nehezebb feladat volt, mint az ételkóstolás.” – tette hozzá Iszak Eszter.

Hogy milyen lehetett a sztároknak teljes sötétségben falatozni, milyen ízeket-illatokat tud az ember beazonosítani és hogyan boldogul a késsel és villával, azt bárki megtapasztalhatja, ha ellátogat egy Láthatatlan Vacsorára. Ott nem szemfedőben, hanem teljes sötétségben próbálhatja ki mindenki, mennyire könnyű vagy épp nehéz elfogyasztani egy finom menüt „vakon”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik