Szórakozás

Nagyhalra vadászik az RTL Klub

Kovács Ákos (Kovács Ákos)
Kovács Ákos (Kovács Ákos)

Akár Ákos is helyet foglalhat az X-Faktor mentori székében. Igaz, ehhez a csatornának az eddiginél is jobban ki kell nyitnia a pénztárcáját.

Tóth Gabi és Vastag Csaba mellett Ákos neve is felmerül az X-Faktor következő szériájának mentorai között.

A Blikk úgy tudja, már meg is kereste a produkció az ország egyik legsikeresebb előadójának számító, tapasztalt zenészt, hogy  tárgyalásokat folytasson vele, ám az tudvalevő, hogy Ákos megkéri a szereplése árát.

Az ítészek eddig is nagyjából tízmillió forintot tettek zsebre egy évad alatt, ami nyilvánvalóan nem csökken a jövőben sem, így nyolc számjegyű összeg ütheti a Bonanza Banzai alapítójának markát, ha elvállalja a felkérést.

A csatornánál nem cáfolták azon értesüléseinket, hogy tárgyalnának Ákossal, bár ebből nem érdemes semmilyen következtetést levonni, hiszen az RTL Klub újságírói megkeresésre még soha nem kommentált egyetlen hírt sem a lehetséges mentorokkal kapcsolatban.

A Blikk megpróbáltuk megszólaltatni Ákost is, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben.


Fotó: Szabolcs László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik