Szórakozás

Negyed órán belül elkapták a szegedi késes rablót

keseles(210x140)(9).jpg (késelés, )
keseles(210x140)(9).jpg (késelés, )

Két kisboltot rabolt ki egy késsel fenyegetőzve egy fiatalember vasárnap délután Szegeden. A támadó menekült az őt üldöző rendőrök elől és az elfogásnál is ellenállt.

K. Lajos Zoltán először a Budapesti körúton lévő üzletbe ment be, ahol kezében egy késsel cigarettát követelt, majd a dohánytartó doboz plexijét feszegette – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szablocs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mivel kinyitni nem tudta, néhány rágógumival elmenekült. Nem sokkal később egy Retek utcai élelmiszerboltba tért be, ahol egy doboz cigarettát lopott el. Az ott dolgozó ezt észlelte, megpróbálta visszatartani a 22 éves fiatalembert, aki elővette a nála lévő kést és azzal hadonászott az alkalmazott felé. Végül a nő mobiltelefonjával elhagyta az üzletet.

A helyszínre érkező rendőrök a személyleírás alapján keresni kezdték a támadót. Amikor a fiatalember meglátta a felé közelítő egyenruhásokat, futásnak eredt. A sorozatos felszólítás ellenére sem állt meg, így a rendőröknek szó szerint el kellett fogniuk. K. Lajos Zoltán még ekkor is ellenállt, nem akarta alávetni magát a rendőri intézkedésnek. Mint az elsődleges orvosi vélemény alapján kiderült azért, mert kábítószer hatása alatt állt.

A Szegedi Rendőrkapitányság a támadót felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását. Az ön- és közveszélyes magatartása miatt a rendőrök jelenleg kórházban őrzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik