Szórakozás

Ferenc pápa birtokba vette a római Szent Pál bazilikát

Buthy Lilla

2013. 04. 15. 07:53

Az egyházban szolgálók hitelességéről és a "középosztályú szentekről" beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.

Az egyházfő a hívőkkel megtelt római bazilikába érkezve először Szent Pál apostol ott található sírjánál imádkozott.
A szentmisén mondott homíliájában a pápa kijelentette, hogy “a hívők és pásztorok következetlensége aközött, amit mondanak és amit tesznek, szavaik és életmódjuk között, az egyház hitelét aknázza alá”. A pápa Assisi Szent Ferenc szavait idézte arról, hogy prédikálni “az élettel kell, és ha szükséges, szóval is”.

A pápa szerint többféle szent létezik: “vannak mindennapi szentek, akik rejtett szentek, ez a szentségnek egyfajta középosztálya, amelynek mindannyian részesei lehetünk…, a hitvallásnak számos formája van, … mindegyik fontos, a te és az én kicsi és alázatos tanúvallomásom is, azoké, akik egyszerűségben élik meg hitüket a hétköznapokban”.
A Szentatya hozzátette, hogy a hiteles magatartás érdekében meg kell szabadulni “kis és nagy idoljainktól, az ambíciótól, a karrierizmustól, a siker ízétől, attól, hogy önmagunkat helyezzük a központba”.

Az egykori római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikában a jezsuita Ferenc pápa annál a 13. századi Szűz Mária ikonnál is imádkozott, ahol 1541-ben az ugyanezt a rendet megalapító loyolai Szent Ignác és társai hitvallomást tettek.
A március 13-án megválasztott pápa április 7-én a lateráni Szent János-bazilikát, most pedig a Szent Pál-bazilikát foglalta el.

Vasárnap délben, a Szent Péter téren mondott Mennyek királynője (Regina coeli) imádság során az egyházfő a világ “nagyon, nagyon sok országában” üldözött keresztényekről emlékezett meg. Az apostolokkal vont párhuzamot, akik “egyszerű emberek voltak, de hitük annyira erős volt ….hogy semmitől és senkitől nem féltek”. A pápa szavait nyolcvanezren hallgatták a szentszéki szóvivő becslése szerint.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.