Szórakozás

Madonna összebalhézott az elnökkel

Madonna (madonna, )
Madonna (madonna, )

A malawi kormány egyre kevésbé lelkes az énekesnő látogatásaitól, szerintük túl sokat vár el, cserébe a jótékonyságáért.

Eltúlozza karitatív tevékenységét és érdemtelenül igényel magának különleges elbánást Madonna Malawi vezetése szerint. Az amerikai énekesnő hétfőn még VIP-látogatóként érkezett az afrikai országba, másnap azonban kénytelen volt átlagos légiutasként, a szokásos ellenőrzéseken átesve elhagyni Malawit.

A malawi elnöki hivatal egy éles hangú négyoldalas közleményben támadta szerda este a világsztárt, aki úgymond zsarolja és örök lekötelezettjévé akarja tenni a fekete-afrikai országot. “A jóság önkéntes és névtelen. Ha nem ilyen, akkor leginkább zsarolásnak nevezhető” – hangoztatja Joyce Banda elnök közleménye, amely kétségbe vonja Madonna azon állítását is, amely szerint tíz iskolát épített volna lányoknak Afrika egyik legszegényebb országában.

A lilongwei repülőtér illetékesei szerint az énekesnő szemlátomást értetlenül állt az előtt, hogy a többi földi halandóhoz hasonló módon, a tüzetes biztonsági és adminisztratív ellenőrzéseken átesve kellett elhagynia az országot, pedig amikor leszállt hétfőn a magángépével, még állami limuzinnal vitték a szálláshelyére.

Madonna, aki két gyermeket fogadott örökbe az afrikai országból, a karitatív szervezete által épített iskolákat megtekinteni érkezett Malawiba.

A sztár szóvivője szerint azért támadják Madonnát Malawiban, mert az énekesnő ottani alapítványának, a Raising Malawinak az éléről eltávolították az elnök nővérét, Anjimile Mtila-Oponyót, mert nem tudott elszámolni 3,8 millió dollár adománnyal. A szóvivő, Trevor Neilson tagadta, hogy különleges elbánást vártak volna el, de elismerte, “a legnagyobb egyéni jótevőként Madonna úgy gondolta, a malawi kormány örül annak, hogy az énekesnő időt és pénzt áldoz a világ egyik legszegényebb országára”.

A viszály miatt az énekesnőt nem fogadták a malawi elnöki palotában, és az elutazásához sem adták meg a maga rangú állami tisztségviselőknek kijáró elbánást.Az amerikai énekesnő a malawi elnöknőt vádolta hazugságok terjesztésével, és leszögezte, hogy a támadások ellenére beváltja a malawi gyerekeknek tett ígéretét, vagyis folytatja az ottani segélyezést, az iskolaépítést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik