Szórakozás

Őrizetben a 16 éves fiú

Csoportosan elkövetett rablással, zsarolással és csalással gyanúsítja a Makói Rendőrkapitányság azt a 16 éves fiút, akit kedden őrizetbe vettek.

A fiatalember társaival március 22-én a reggeli órákban a makói Almási és Bánát utcák kereszteződésénél megállított egy iskolába tartó diákot, majd kicsavarta kezéből annak mobiltelefonját és megfenyegette, hogy megverik, ha szól bárkinek is az esetről – tudta meg a Szeged24 a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A Makói Rendőrkapitányság akkor csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a fiú ellen, akiről időközben kiderült, hogy egy zsarolással és egy csalással is összefüggésbe hozható.

Mint kiderült, ugyancsak ő gyanúsítható azzal, hogy február 13-án a makói Vágóhíd és Váradi utcák kereszteződésénél egy fiatalkorú nyakához kést szorított, majd 20 ezer forintot követelt tőle. A sértett később át is adta az összeget támadójának. Néhány nappal később egy makói lánytól kicsalta a mobiltelefonját azzal az ígérettel, hogy később rendezi annak árát.

A fiatalember kihallgatása során részben beismerő vallomást tett. A Makói Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik