Szórakozás

Közel 15 milliárd forintba került a tél a közútkezelőnek

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a múlt télen az előző évek költségeinek kétszeresét, több mint 14,8 milliárd forintot költött hóeltakarítási és egyéb útüzemeltetési feladatokra, a társaság megkezdte a kátyúk és burkolathibák jelentős részének kijavítását - közölte a társaság az MTI-vel kedden.

A téli időszakban – 2012. november 10-e és 2013. április 4-e között – a rendkívüli hóhelyzet, a szélsőséges időjárás miatt a társaságnak az általában tartalékként szolgáló szerződéses hóeltakarító gépeket is be kellett rendelnie saját gépparkja mellett. Volt olyan időszak, amikor egyszerre csaknem 700 munkagép dolgozott a hóakadályok megszüntetésén – áll a közleményben.

A közútkezelő kiemeli, hogy a 30 ezer kilométeres közúthálózaton az előző évekhez képest jóval több burkolati hiba keletkezett, a tél még több kárt okozott az elöregedett és rossz állapotban lévő utakon. A tartós kátyúzási munkákat is csak a tervezettnél 3 héttel később tudták elkezdeni.

Az egy évvel korábbihoz képest a munkálatok több mint 700 millió forinttal több anyagi ráfordítást, összesen 8,2 milliárd forintos költséget jelentenek a társaság számára. Az úthibák kijavítása a főútvonalakon és a forgalmasabb útszakaszokon kezdődik, de a balesetveszélyes kátyúk javítása  elsőbbséget élvez – hívja fel a figyelmet a társaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik