Szórakozás

Élete végéig börtönben marad Bándy Kata gyilkosa

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon, nem jogerősen Péntek Lászlót, Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosát pénteken.

A bíróság Antal Gábor vezette tanácsa a korábban tizenegyszer büntetett 26 éves férfit aljas indokból elkövetett emberölésben és kifosztásban mondta ki bűnösnek. Mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Péntek László tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó Bándy Katát. Az alkohol és drog befolyása alatt álló férfi kedves, de egyúttal tolakodó volt, és a lány, félve attól, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, nem mert felmenni az otthonába, hanem tovább sétált.
A vádlott követte, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta. Magához vette a sértett pénztárcáját és mobiltelefonját, a holttestet pedig egy közeli szakadékba gurította.

A férfi bűnösségére a törvényszék az ő részbeni beismerő vallomásából, a hazugságvizsgálat, a sértett körme alatt és táskáján talált DNS-minták vizsgálati eredményeiből, szakértők, tanúk vallomásaiból, továbbá köztéri, benzinkúti kamerák felvételeiből következtetett.

Antal Gábor bíró hangsúlyozta, hogy a bizonyítékok alapján a bűncselekményt Péntek László egyedül követte el. Az arra vonatkozó egyetlen vallomásnak, hogy a gyilkosságnál más is jelen lehetett, számos tanúvallomás és tény is ellentmondott.

A törvényszék nem fogadta el Péntek László azon védekezését, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került, és azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat. Ebből következően nem erőszakolta meg és nem bántalmazta brutálisan – állította.

A bíró hangsúlyozta, ezt az állítólagos viszonyt cáfolták azok a tanúvallomások, amelyek szerint a fiatal nő, miután szakított vőlegényével, még nem állt készen egy új kapcsolatra, és az is, hogy a barátnőivel szívesen dicsekedő vádlott telefonjában semmilyen nyoma nem volt Bándy Kata fotójának, telefonszámának, ráadásul olyan napokat jelölt meg találkozások időpontjául, amikor a nő külföldön volt.

A vádlott erre azt mondta, hogy a számot egy másik telefonban tárolta, amelyet azóta eldobott, így történhetett, hogy a nőt egyszer úgy várta hiába egy randi helyszínén, hogy fel sem tudta hívni. A bíróság szerint nem volt másik telefon, miként az sem volt igaz, hogy Bándy Kata szandált cserélt volna halála éjjelén. Holttestén az a szandál volt, amelyet az összejövetelen viselt. Péntek László a vallomásaiban konzekvensen Katiként említette Bándy Katát, aki mindig határozottan kijavította azokat, akik őt így szólították, mivel Kataként anyakönyvezték. Ha a vádlott intim viszonyban lett volna vele, ezt tudnia kellett volna.

Antal Gábor bíró a büntetés kiszabásával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a büntethetőséget kizáró kóros elmeállapotban nem szenvedő Péntek László gátlástalan ember, akire a korábbi büntetései, a rá eddig kiszabott összesen nyolc évnyi szabadságvesztés semmilyen visszatartó erőt nem gyakorolt. Hozzátette: bűnöző életmódjából adódóan fokozott veszélyt jelent a társadalomra, és a bíróság nem lát arra esélyt, hogy valaha is hasznos tagjává válhat.

A bíró kitért arra is, téves a halálos végeredmény ismeretében értékelni Bándy Kata döntését, hogy nem haza ment, hanem továbbsétált, amikor gyilkosa megszólította. Úgy vélte: a nőt a közepes fokú ittassága korlátozhatta abban, hogy felismerje a veszély nagyságát és jó döntést hozzon.

Hivatása arra sarkallta, hogy a problémát megoldja, ne futamodjon meg. A tolakodót nem volt reménytelen vállalkozás lerázni, de mégsem sikerült. A támadó erőfölénye akkora volt, hogy Bándy Katának nem volt esélye a hatékony védekezésre – közölte.

Antal Gábor bíró dicsérte a rendőrség munkáját. Azt mondta, a nyomozók nagy erőkkel, rendkívül alaposan dolgoztak, megkönnyítve a szakértők feladatát, a bíróság döntéshozatalát. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik