Szórakozás

Tomboló március tíz slágerben

Rügyező fákra, napsütésre, kiskabátra vágytunk, nem kaptuk meg. Kiváló dalokba foglaltuk kora tavaszi bánatunk.

Miután újfent csalódottan vettük tudomásul az idokep.hu lényegretörő időjárás-jelentését, azaz megint a „még nem” választ kaptuk a „Mikor jön a tavasz” kérdésre, lemondtunk a vérpezsdítő tavaszi slágerek összegyűjtéséről. Listánk így teli van hóval, hideggel, de teret adtunk a reménynek és tettünk bele sok napcsalogató dallamot is, hátha megvesztegethető az időjárás.

Kezdjük a realitásokkal, ha például egyetlen szóba sűrítenénk 2013. márciusát, azt Madonna már meg is zenésítette nekünk. Talán az egyik legjobban sikerült albumának volt az első slágere a Frozen, ami magyarul annyit tesz megfagyva.

Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy továbbra is fehér tájat szemléljünk, így jól jöhet még a Frank Zappa által (is) tolmácsolt jótanács a sárga hóról. Idegnyugtatónak meg a Red Hot Chili Peppers hóköszöntőjét ajánljuk morgolódás helyett, vagy mellé.

Igaz, a szerencsésebbeknek már nem hólapátolva kell húsvéti tojásokat keresgélniük, de az eső őket sem kíméli. Esőellenes himnusznak egy klasszikust választottunk a Creedence Clearwater Revival előadásában, akiknek van még egy ennél is híresebb kérdésük a csapadékról, de ezt csak ide kattintva hallgathatják meg, mi bámészkodás helyett a megállítást kérnénk most szépen.

Ha már tavasz, a magyar közönség felé tett egyik legszimpatikusabb világsztár-gesztus sem maradhat ki. Még akkor sem, ha napsütés és meleg helyett ez a dal is széllel és vízzel indul.

Az is biztos, hogy az elkövetkezendő napokban sem a külső hőmérséklet fog felmelegíteni minket, de így lehetőségek tárháza maradt számunkra. Egy ilyen tevékenységről szól a következő dal is, ami egyébként egy kifejezetten szerethető reklám zenéje is lett.

Visszatérve a tavaszhoz: évek óta próbáljuk megfejteni (nem utánaolvasni, hanem rájönni), hogy az Isten Háta Mögött dala miért kapta a Tavaszi nemződüh címet. Próbálkozásaink eddig nem túl sok sikerrel jártak, a labdát most át is passzolnánk az olvasóinknak.

 

Ennyivel be is fejeznénk a hideg miatti zenés panaszáradatot és a pozitív gondolkodás jegyében csupa verőfényes produkcióval folytatjuk. Elsőként az Anima Sound System óhaját ajánljuk. A dalban számunkra egyébként az a leghátborzongatóbb, hogy immár felnőttként énekel benne az a lány, aki gyerekként már sikerre vitt egy dalt a csapattól.

Tavaszcsalogató a minden idők legvidámabb nótái közé is kívánkozó napsütéstolvajlásról szóló Len szerzemény is. Csak azt sajnáljuk, hogy tőlük azóta se hallottunk semmi újat.

Azt a felemelő érzést, mikor a hosszú, hideg, barátságtalan tél helyébe lép a meleg, derűs tavasz, rövidülnek az éjszakák, kivirul a természet több mint négy évtizede énekelte meg a Beatles, és ennyire jól talán azóta se sikerült senkinek összefoglalnia, hogy mi a jó ebben az évszakban.

Jobban mondva öt évszázaddal ezelőtt volt egy zeneszerző, akinek kiváló érzéke volt a zene és az évszakok összekötéséhez, vele búcsúzunk a márciustól egy szerethetőbb áprilist kérve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik