Szórakozás

Átverés volt az ágyneműgarnitúra

Idős emberekhez csöngetett be egy 35 éves román állampolgár azért, hogy ágyneműgarnitúrát értékesítsen 30 ezer forintért.

Kétszer is felkereste ugyanazt az idős embert G. J., aki harmincezer forintot kért egy ágyneműgarnitúráért, valamint az otthagyott kés- és edénykészletért -tájékoztatta a történtekről a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A nyomozás kiderítette, hogy a termékek valós értéke meg sem közelítette az általa átvett összeget, amivel a sértettet tévedésbe ejtette. Két másik helyen is bepróbálkozott, de ott nem kapott pénzt. Egyik helyen szállítási költség címén kérte a 30 ezer forintot, a másik sértettnél pedig az aranygyűrűjét akarta cserébe megszerezni.

A Szegedi Rendőrkapitányság megállapította a férfi személyazonosságát és március 28-án előállította. Ellene csalás vétsége megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a hasonló esetek megelőzése érdekében idegeneket ne engedjenek be a lakásukba, illetve amennyiben olyan terméket akarnak rájuk tukmálni, amit nem rendeltek meg, tegyenek bejelentést a 107-es vagy a 112-es segélyhívószámon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik