Szórakozás

Elnapolták az emberölési kísérlet miatti tárgyalást

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 03. 28. 10:30

Elnapolta a Szegedi Ítélőtábla A. János ellen indított büntetőügyben a tárgyalást, merta vezető védő, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a perbeszédet ő tartsa meg, nem tudott megjelenni.

Emberölés kísérletében, súlyos testi sértésben, kiskorú veszélyeztetésében és kábítószerrel visszaélés miatt mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2012. november 21-én a kiskunfélegyházi A. János vádlottat, akit 10 év szabadságvesztésre ítélt azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A vádlott, 16 esetben, főként testi épség elleni bűncselekmények miatt volt büntetve, és az ügy egyik sértettje, M.
Karolina 2001-től élettársi kapcsolatban éltek,  2005-ben házasságot kötöttek, és két gyermekük született.

A vádlott kapcsolata feleségével, együttélésük kezdete óta – a vádlott agresszív természete miatt – nem volt jó, a többszöri viták, veszekedések és tettleges bántalmazások miatt az asszony szüleihez költözött, majd megbocsátva visszatért.

2009. június 3-án a vádlott egy beszélgetés közben kialakult hirtelen indulatában kiskunfélegyházi lakásukban a sértettre támadt, üvegpohárral megdobálta, földre teperte, egy ólomkristály vázával fejbe vágta, a hajánál fogva végighúzta a szobán, majd a sértett fejét többször a falba verte. Az asszony – aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – végül az ablakon keresztül tudott elmenekülni.

2011. július 1-én a vádlott – mivel a sértett nem ért oda időben egy megbeszélt találkozóra – a sértettet ismét bántalmazta, egy konyhai tállal a fejét ütötte, a földre lökte, arcát többször megütötte, trágár módon szidta, elvette a telefonját. A sértett egy közeli pizzériából hívott rendőri segítséget. A sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket
szenvedett, egyebek mellett eltört az orrcsontja is.

Ekkor a sértett elhatározta, hogy az életközösséget véglegesen megszakítja, és gyermekeivel együtt ismét a szüleihez költözött. A vádlott ezt követően több alkalommal felhívta telefonon a feleségét, hol kérlelte, hol pedig elcsúfítással, családjának megölésével fenyegette, ha nem tér vissza hozzá.

2011. augusztus 23-án a sértett két gyermekével és édesanyjával együtt Kiskunfélegyháza belvárosába ment, hogy ott a vádlottal találkozzanak. Ekkor a vádlott arra kérte feleségét, térjen vissza hozzá. A sértett egy találkozót ígérte, majd elváltak egymást. Nem sokkal később a vádlott ismét csatlakott a családjához, beszélgetni kezdtek, és a sértett közölte: fél a vádlottól, ezért nem kíván visszaköltözni hozzá.

A beszélgetést hallva az asszony édesanyja is bekapcsolódott a beszélgetésben, és arra kérte a vádlottat, hogy vegye tudomásul lánya döntését. A vádlott ekkor apósához fordult és „Ezt akartad? Akkor meghaltok mindannyian!” kijelentés közben elővett egy zsebkést, majd ezzel többször megszúrta apósát. A férfi menekülni próbált, de elesett, a vádlott utolérte, és a földön ülő apósát ismét többször megszúrta. A támadás következtében a sértett közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett, nem a vádlotton múlott, hogy a sértett nem halt meg.

Ekkor a vádlott anyósa megpróbálta a vádlottat lehúzni az összeszurkált sértettről. A vádlott szembefordult az asszonnyal, és őt is háromszor megszúrta. Bár csak 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott a vádlott, az asszony életveszélyes sérüléseket is szenvedhetett volna, melynek elmaradása nem a vádlotton múlott. Ezt követően a vádlott a felesége után futott, a hajánál fogva visszarántotta, majd az asszony arcának mindkét felét megvágta, miközben a kisfia a vádlott lábába kapaszkodva próbálta édesanyját megvédeni. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett,
de ismét csak nem a vádlotton múlott, hogy támadásának nem lett súlyosabb következménye.

A táblabíróság a tárgyalás folytatására 2013. április 25-ét tűzte ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.