Szórakozás

Nagyszív, Kiscsillag: mi így szeretjük a zenekart!

A banda rendhagyó műsorával látogatott Győrbe nemrégiben. A zene, a színház és a stand up comedy különleges egyvelege igazán Kiscsillagosra sikerült.

Este 6. Megérkezünk a próbára. Néhányszor már jártunk a backstage-ben, így tudjuk, hogy a hangulat most is a szokásos: a fiúknak a hangpróba és a beállás mellett ezúttal is van idejük egymást ugratni. Mert ők ilyenek: egy Kiscsillag nagyszívvel. A zenekar már tudja, a kint várakozó nézők közül viszont bizony van aki nem, hogy a mai előadás kicsit rendhagyó lesz, persze a koncert helyszíne, a Richter Terem azért sok mindent elárul. Azt legalábbis biztosan, hogy most nem folyékony kenyérrel a kezünkben fogunk ugrálni a jól ismert nótákra. Lovasi András és csapata még tavaly októberben jelentkezett először formabontó produkciójával, mely az „Idáig tudom a történetet” címet viseli, és amelyet csak limitált számban terveztek. A lavina viszont elindult, és nem áll meg, úgy fest a határ a csillagos ég…Lovasi Andrást kérdeztük a koncert előtt.

Nagyon nagy sikere van országszerte ennek az összeállításnak. Akkor a terv, hogy csak néhány alkalommal léptek fel ezzel a műsorral, az megdőlni látszik…

Lovasi András: Igen, igazad lehet. (nevet) A limitáltságát igazából az határozta meg, hogy van néhány más formáció is ahol játszik a zenekar néhány tagja. Vedres Csaba zongoristának is vannak szólóprojektjei, Lecsó pedig a Pál utcai fiúk oszlopos tagja, úgyhogy ők ezért nem mindig érnek rá. Október volt az a lazább hónap, amikor játszhattuk ezeket az előadásokat. Aztán a turné kicsit megállt, de megbeszéltük, hogy amint lehet lesz folytatása. Lassan kezdődik a nyári idény, amikor már inkább fesztiválkoncertekre járunk. De mindenki vegye fenyegetésnek, hogy nem adjuk fel, ősszel folytatjuk ezt a sorozatot, és a sztorit is tovább írjuk, hiszen ugye az est címe „Idáig tudom a történetet”, és nyílván fél vagy egy év múlva ezt tovább tudjuk fokozni.

Ebben a bizonyos történetben egy szerelmi háromszög körvonalazódik.

L.A.: Ez tulajdonképpen monológok felolvasása, amelyet zenei panelek szakítanak meg. Dramaturgiailag nem veszi igénybe a közönség színházi érzékeit, de ez csak azért van, mert kezdetben szerettük volna, hogy ha tényleg színészek játsszák Kornél, Zsuzsa és Péter karakterét, de egyeztetési problémák merültek fel, így aztán abban maradtunk, hogy mivel se én, se Lecsó nem vagyunk nagy színész tehetségek, akkor maradjunk a szöveg felolvasásánál. Bár vendégünknek, Péterfy Borinak menne a profi előadás is, de mondtuk neki, hogy azért nehogy már lejátsszon bennünket (nevet). Mindenesetre nincsenek előre kitalált poénok, hanem rögtönözünk, ezért is mondjuk azt, hogy fellelhető benne a stand up comedy is. Persze ez nem mindig jön össze, hisz van amikor az első pillanattól minden működik, de van úgy, hogy három nekifutás után leállok, mert azt mondom, hogy ma ez nem megy!

A fellépéseken túl, mi újság a zenekar háza táján?

L.A.: Új dalokon dolgozunk. Ezen kívül néha összeveszünk, vagy kábítószer elvonóra járunk, de persze csak viccelek, szerencsére egyikünk sem él tiltott szerekkel, és veszekedni sem szoktunk. Én személy szerint most éppen nagyböjtöt tartok, de ez elmúlik mire a nyár, és a fesztiválszezon kezdődik!

Fotók: Győr24; Kiscsillag

Ajánlott videó

Olvasói sztorik