Szórakozás

Apja nyomdokaiba lép Szellő István fia

A híradós szabad idejében szenvedélyesen teniszezik, így nem csoda, hogy fiára is ráragadt a sport imádata.

Kevesen tudják, hogy Szellő István a hírek mellett a vívás és a tenisz szerelmese. Az előbbivel versenyszerűen foglalkozott, míg az utóbbit hobbiszerűen űzi, de hetente két-három alkalommal is lejár ütögetni. Nagyon örül, hogy az egyik fia, a 11 éves Ádám versenyszerűen foglalkozik ezzel a sporttal.





„Augusztusban lesz ötödik éve, hogy játszik. Mint minden gyerek, ő is úgy kezdte, hogy levittük egy tanfolyamra. Meg szerettük volna nézni, hogy van-e hozzá kedve, szorgalma és tehetsége, aztán pedig bekerült egy olyan csoportba, ahol egykorú gyerekek játszottak egymással. Őket már arra képezték, hogy majdan versenyeken is elinduljanak, és már egy kisgyerekeknek szóló versenysorozaton is részt vett. Azóta is szépen halad és nyílik, mint a rózsa” – mondta a Reflektornak Szellő István, aki elárulta, hogy Ádámmal gyakran néznek teniszmeccseket élőben és a televízióban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik