Szórakozás

Oláh Gergő hangjától gyógyul az autista kisfiú

Különös kötődés alakult ki Oláh Gergő és egy ötéves, szintén Gergő nevű kisfiú között - írja a Blikk.

A kissrác ugyanis autizmussal küszködik, egyetlen énekhangot képes csupán elviselni, az pedig nem más, mint az X-Faktor 2012-es szériáját megnyerő énekes hangja. Mindezt a fiú édesanyja tette közzé Oláh Gergő hivatalos Facebook-oldalán nyílt levél formájában. A szívhez szóló írásból kiderül, a kétgyermekes családapa dalai és különleges orgánuma gyógyszerként hatnak a fiúcskára.

“Szinte 3 évig tévé és zene nélkül éltünk a férjemmel és a kisfiammal (…) Az ő hallása szuperérzékeny volt már kisbabakorában is” – írja az asszony. “2011 telén hallásterápián vettünk részt Budapesten, amelynek fantasztikusan jó eredményei lettek. Viszont zenét továbbra sem hallgathattunk, és egy mese kivételével a tévét sem kapcsolhattuk be!” – áll a beszámolóban, amelyet az édesanya tett fel a világhálóra. „Most jön a csodarésze a történetnek: a mi kis Gergőnk elkezdte kérni, hogy hallgassuk Gergő dalait a telefonomról” – tette hozzá az édesanya, aki azt is elárulta, fia utánozza az énekest játékmikrofonnal.

Az énekes meghatódott a nem mindennapi történeten. “Nem bírtam ki könnyek nélkül, édesanyám is sírva hívott, hogy láttam-e a levelet. Anita tényleg nagyon szeret engem, de én eddig nem is tudtam, hogy az ő kisfia autista. Szegények nem nézhettek tévét, nem hallgathattak zenét, csak miattam tehetik ezt meg. Sosem hittem volna, hogy ilyesmi létezik, hogy valaki az én hangomat tudja csak elviselni. Hihetetlen ez az egész” – magyarázta a Blikknek Oláh Gergő.


Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik