Szórakozás

Ön sósan szereti? Milliók haltak meg a kedvelt fűszer miatt

24.hu
24.hu

2013. 03. 22. 14:43

A túl sok só az étkezésben 2,3 millió ember halálát okozta világszerte 2010-ben szívroham, más szívbetegség és agyvérzés előidézésével - áll egy nemzetközi tanulmányban.

Szerzői a témáról szóló, a világ különböző térségeiben 1990 és 2010 között született 247 vizsgálat átfogó elemzése révén jutottak erre az adatra, amely szerint a túlzott sózás az összes halállal végződött kardiovaszkuláris betegség 15 százalékáért felelős. A 2,3 millió elhalálozásból csaknem 1 millió – 40 százalék – idő előtti volt, az elhunyt nem érte meg a 70. életévét. A halottak 60 százaléka volt férfi, 40 nő.

A közvetlen halálokok 42 százaléka volt szívroham, 41 százaléka agyvérzés, a fennmaradó 17 százalékot más, de ugyancsak kardiovaszkuláris kór idézte elő.

A Harvard Egyetem kutatóinak kiemelt közreműködésével végzett elemzés kimutatta, hogy a 2,3 millió halál 84 százaléka szegény vagy közepesen szegény országban következett be, és csak 16 százaléka tehetősben.

A SienceDaily című tudományos hírportál a világ 30 legnagyobb országa közül kiemelte azokat, amelyekben a leggyakoribb a só okozta halál: Ukrajnában 2109, Oroszországban 1803, Egyiptomban pedig 836 jut egymillió lakosra számolva. Az Egyesült Államok a 19. a listán, ott egymillió emberből 429 hal meg a túlzott sófogyasztás következtében.

A legkevésbé Katarban rossz a helyzet, ott csak 73 ember halála függ össze a túlzott sófogyasztással, míg Kenyában 78, az Egyesült Arab Emírségekben 134.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(Original Caption) Supporting the U.S. Army northern area command's March of Dimes is Private Nick Clooney, brother of singer Rosemary Clooney. He is a disc jockey for the Armed Forces network "Platter Parade," broadcast yearly in support of the campaign to raise funds for the fight against infantile paralysis.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.