Szórakozás

Sárga rózsával búcsúznak Cipőtől

A Republic arra kéri a rajongókat, hogy egy szál sárga rózsával vegyenek végső búcsút Cipőtől.

A Republic zenekar közösségi oldalán tette közzé a következőket:

“Eltávozott zenésztársunkat, Bódi László – Cipőt 2013. március 22-én (pénteken) 15 órakor kísérjük utolsó útjára a kistarcsai köztemetőben.A különféle helyeken elterjedt híresztelésekkel szemben a piciny temető kapui nagyjából fél háromig zárva maradnak. Kérjük, ne zavarjátok meg sem az egyéb ceremóniák, sem az előkészületek méltóságát azzal, hogy már ezt megelőzően a temetőhöz érkeztek!Drága halottunknak a szertartás után tudtok majd „Isten Hozzád”-ot mondani (búcsúzni nem búcsúzunk Tőle: szívünkben örökre velünk marad). Segítsetek azzal is méltóvá tenni drága barátunk, zenésztársunk végtisztességét, hogy mindenekelőtt azoknak mondunk köszönetet, akiktől az elmúlt négy évet kaptuk, akik 2008 végén áldozatos munkájukkal még megmentették: a János Kórház Kardiológiájának.”

A Republic zenakar azt kéri, hogy a szertartásra mindenki csak egy szál sárga rózsát vigyen, ha pedig valaki koszorút vagy csokrot szeretett volna vinni, adja az erre szánt összeget a kórházi osztály alapítványának.

Az alapítvány neve ( János Kórház III. számú Belgyógyászat-Kardiológia):
Szív Adj a Szívnek Alapítvány
Bankszámla száma: 11670009-07762500-70000008
Adószám:19654621-1-43

Ajánlott videó

Olvasói sztorik