Szórakozás

Házasodni jönnek a külföldi turisták hazánkba

24.hu
24.hu

2013. 03. 20. 12:17

A tavalyi évben több mint 4 millió külföldi vendég érkezett hazánkba.

Nemcsak leány- és legénybúcsúkat, hanem esküvőket is szívesen rendeznek Budapesten.

Rekordévet zárt a hazai turizmus 2012-ben – jelentette be korábban a Magyar Turizmus Zrt. A tavalyi évben több mint 4 millió külföldi vendég érkezett hazánkba, az általuk eltöltött vendégéjszakák összege pedig meghaladta a 11 milliót, ami 8,5%-os növekedésnek felel meg.

A külföldiek által nálunk elköltött szállásbevétel alulról súrolta a 100 milliárdos álomhatárt. A legnépszerűbb úti cél a külföldiek körében még mindig Budapest és a Közép-Duna-vidék (59%), majd a fürdővárosok és a Balaton-parti települések következnek. A turisztikai motiváció az 1-3 éjszakát eltöltőknél 74,1%-os, a 4 éjszakánál hosszabb ideig itt tartózkodó külföldiek esetében pedig 95,4%. A fiatal turisták száma nőtt, és újabb rétegek is bekapcsolódtak a hazai turizmusba.

Budapest eddig is népszerű szórakozási célpont volt, és arról már számtalanszor hallhattunk, hogy akár fényűző leány- vagy legénybúcsúk helyszínéül is szolgált fővárosunk. Ha pedig a párok úgyis itt tartják a nagy nap előtti szórakozást, akkor itt az ideje annak is, hogy Magyarország esküvőcélponttá váljon!

„Budapest és környéke, valamint számos más magyarországi helyszín is tökéletes adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy igazán színvonalas körülmények között várhassuk a hazánkba házassági szándékkal érkező párokat és családjukat.” – mondta Deményné Marada Gyöngyi, a Gyöngyszem Esküvő vezetője, aki a tavalyi év egyetlen exkluzív esküvői kiállítását, a Pearl Wedding Show-t hozta Magyarországra. „Minden adott itthon az igazán egyedi és exkluzív házasságkötésekhez. Készítettünk egy rövidfilmet is, hogy felvillantsuk Budapest szépségét és különlegességét azok számára, akik azon gondolkodnak, hogy mi lenne az ideális helyszín, ahol összeköthetik az életüket.”

A jelenlegi turisztikai felmérések nem térnek ki külön a házassági turizmusra, ez ma még nem képez jelentős szeletet az utazásra csábító tényezők között, és kihasználatlan piacnak tűnik, pedig a gyógy- és konferenciaturizmus mellett akár az esküvőturizmus is komoly tényezővé válhat.

„Jellemzően vegyes párok érkeznek, ahol legalább az egyiküknek van magyarországi kötődése. Az meglehetősen ritka eset, hogy mindék fél külföldi legyen. A nemzetiségtől függően mások a szabályai, hogy milyen iratokat kell beszereznünk, miket kell fordítanunk, de természetesen minden adminisztrációt megoldunk a pároknak. Ha hivatalos esküvőt szeretnének, akkor legalább egyszer személyesen el kell jönniük Magyarországra, de mindent előre le tudunk egyeztetni az utazástól kezdve a szálláson át a násznéppel való teljes kommunikációig.  Az online kapcsolattartás nagy segítségünkre van. Hatalmas adatbázissal rendelkezünk, amiből lépésről lépésre választhatják ki a párok a személyiségükhöz illeszkedő szolgáltatásokat. Így próbáljuk meg áthidalni a távolságot. Itthon a legkülönlegesebb kérések lebonyolításának sincs akadálya, a felmerülő vallási vagy kulturális igényeket is ki tudjuk szolgálni. Egyszerűen csak fel kell hívnunk a külföldiek figyelmét, hogy itt van egy meseszép ország Európa szívében, ahol megvalósíthatják álmaik esküvőjét” – folytatta Deményné Marada Gyöngyi.

A külföldi vendégek igényeit az is jól tükrözi, hogy a 4 és 5 csillagos szállodákat közel 60%-uk választotta 2012-ben, és a minőségi időtöltésre vonatkozó igények is mutatószámokat produkáltak a tavalyi évben.  Érdemes tehát felhívni a figyelmüket arra is, hogy életük legnagyobb napjának a tökéletes színhelye lehet Magyarország.

Forrás: Just Creative
Fotók: Vígh Csaba

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Puidoux, 2018. szeptember 25.
Saszla szőlőt szüretelnek a lavaux-i szőlőültetvényeken a nyugat-svájci Puidoux-ban 2018. szeptember 20-án. A Genfi-tó északi partja mentén 898 hektáron elterülő, lavaux-i teraszos művelésű szőlőskertek 2007-ben kerültek fel az UNESCO kulturális világörökségének jegyzékére. Az itt termő legismertebb szőlőfajta a saszla. A borvidéket a „három nap” régiójának is hívják, mivel a szőlőtermesztéshez szükséges napfény és meleg három helyről érkezik, az égből, a tó felszínéről és a teraszokat tartó kőfalakból. (MTI/EPA/Valentin Flauraud)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.