Szórakozás

Újabb utakat zártak le Veszprém megyében, Pápáról nem lehet kihajtani

Újabb utakat zártak le Veszprém megyében, köztük a Pápáról kivezető utakat is. Szinte lehetetlenné vált a közlekedés a megyében - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján csütörtökön este.

a 7,5 tonna feletti járművek nem hajthatnak rá a Pápa és a 8-as főút közötti útszakaszra, valamint a 73-as főútról Csopak felé. Nem lehet haladni a 8-as főúton Veszprémtől Székesfehérvár irányába, valamint Ajka-Bakonygyepes és a megyehatárnál található Dabronka csárda között.

Már nemcsak Tés, hanem Zalahaláp-Sáska is megközelíthetetlen, a Tapolca és Gyulakeszi közötti utat lezárták, ahogy a 7301-es utat is Monostorapáti és Nemesvámos között – írták.

A közlemény szerint nem lehet ráhajtani a 710-es út balatonfűzfői elkerülő szakaszára, Balatonkenesénél az autópályán történt sok baleset miatt lezárták az M7-es kihajtót.

A nagyobb méretű járművek nem tudnak haladni a 8-as főút hajmáskéri szakaszán – figyelmeztetett a rendőrség. A 8-as számú főút 61-60 kilométerszelvényénél két kamion vesztegel, mellettük csak fokozott óvatossággal lehet közlekedni.

Az erős havazás és hóátfúvások miatt lezárták a 8-as főutat Bánd és Márkó között, valamint a Pápáról kivezető utakat is – tette hozzá Kómár Viktória szóvivő az MTI-nek nyilatkozva. Megerősítette: a megyében szinte lehetetlenné vált a közlekedés, legjobb, ha senki nem indul útnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik