Szórakozás

Több kilométeres a kocsisor a 8-as főúton

Több kilométeres kocsisor torlódott fel a 8-as főúton Hajmáskérnél csütörtök délutánra a rossz látási viszonyok miatt, Tés a torlódás következtében még mindig elzárt település, három főúton pedig továbbra is kamionstop van érvényben Veszprém megyében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Révész András elmondta: kora délutánig 45 esetben kérték a katasztrófavédelem segítségét a havas útviszonyok miatt: baleseteknél, műszaki mentéseknél segítenek a tűzoltók.

Tájékoztatása szerint a 82-es, a 83-as és a 73-as főúton továbbra is érvényben van a 7,5 tonna feletti teherautókra vonatkozó útzár.

Kritikus szakasz még a 8-as főút Hajmáskér és Öskü közötti szakasza, itt több kilométeres torlódás alakult ki a nehéz látási viszonyok és az ebből adódó elakadások, balesetek miatt – tette hozzá.

Veszprém és Tüskevár között, valamit Csopak körzetében lassan megy vagy egyáltalán nem halad a forgalom, de a megye más részein is számíthatnak várakozásra az utazók – figyelmeztetett Révész András.

A 8-as főúton kialakult kaotikus útviszonyok miatt Tés továbbra is elzárt település – mondta az MTI érdeklődésére a falu független polgármestere. Berki Józsefné tájékoztatása szerint a faluból Várpalotára ingázó felnőttek, valamint a csaknem félszáz iskolás elhelyezésének megszervezését elkezdték. A polgármester bízik abban, hogy a tésieknek nem kell Várpalotán éjszakázniuk, estig hazatérhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik