Szórakozás
Kábítószer Kelebián (Kábítószer Kelebián)

Ideges utas Tompán

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 03. 14. 12:30

Tízmillió forint értékű marihuána került elő egy feltűnően ideges bolgár férfi autójának sárvédői alól a tompai határátkelőhelyen.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy bolgár állampolgárságú férfi által vezetett, személyautót vizsgáltak tegnap a tompai Határátkelőhelyen – tudta meg a Szeged24 aNAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságán.

A pénzügyőrök kérdésére a férfi úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával. A nyilatkozatot elfogadva a járművet félreállították, mivel a bolgár férfi szokatlanul ideges, zavart viselkedése gyanút ébresztett. Rövid időn belül fény derült a szokatlan magatartás okára is, hiszen az autó hátsó lökhárítójából, a jobb és bal első sárvédőből  összesen 10 csomagban közel 6 kg marihuána került elő.

A pénzügyőrök a 11,5 millió forint fekete piaci értéket képviselő kábítószert, valamint a bolgár férfit feljelentéssel átadták a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársainak, ahol a férfit előállították, vele szemben jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indult büntetőeljárás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.